Budapest, 1947. (3. évfolyam)

3. szám - KÉPES GÉZA: Szomory ... ( Vers)

Schubert Ernő rajza KÉPES GÉZA SZOMORY... Izzó szavak nagy tiszta bűvésze ! most idézünk : toppanj hát nyűgös emberi mivoltodban közénk : finom felöltő, könnyű topán s ragyogó monokli jelentse, hogy ma este megint velünk időzöl és mit tisztes öregkorod elorzott szikkadt homlokodról : lásd, a babért ime hódolattal nyújtjuk feléd. Villan gúnyod éle, mint annyiszor megvillant a sehonnai falkára, mely mohón körülted ronda fogát vicsorítva morgott. A gúny s az égi béketűrés : ezek védtek. Szelíden nézted az üldözők csahos hadát, amely hibátlan műveiden köszörülte ócska fringiáját. A gúzsbakötött írótársak magukkal jótehetetlenül tűrték : hadd teljék kénye-kedve rajtuk a sok csenevész bitangnak. Utóbbi években gügyögő kicsiny gyermek lettél, apró, suta, együgyű gondok közt nyűglődtél s mosolygó néma barátoktól kérted számon a győzelmes nagy napokat, midőn egy ország tapsolt néked, avagy suhanc tányérsapkás hadak szítottak ellened utcai forradalmat. A tudománynak e kelekótya kis fattyai is csak a te dicső híred szolgái voltak : hisz nálunk sem támad a forradalom kicsinyre ! Nagy zengéseknek árva zenésze, — vagy bohóca ? — nálunk ez bizony egyre megy . . . Eszméid kórusát zokogva zúgjuk a tétova hallgatásba ! Párizs fénye s a párizsi szent nyomor szült naggyá, onnan hoztad dallamok halálos kincseit magaddal, ám ezeket te hiába dúdoltad itthon, ahol nagy az lehetett csupán, ki érdekeknek ült szekerén, s kinek öblös szavát tömeggyűlések háborgó tengere verte vissza. Szóltál pedig te wágneri trombitán s halk hangszeren is : lágy fuvolán, hogy a hangod meghallják mindenek, de végül a vájtfülüek maroknyi csapatja értett csak s gyűrűként köréd gyűlvén elzárta tőled az utca únt zaját s úgy leste hangodat, hogy hangtalan ajka neved dicsérte. S most elnémultál legöregebbjeként egy kornak, mely a béke, a messzetűni álmok, darázsderekú delnők, vérbajos és lobogó hajú költők s szent mágusoknak hőskora volt. Sovány testedben a lélek makacs és szívós étvágya dúlt, mint a franciákban, kik valamennyien oly sokáig élnek, hisz óvja, élteti őket az ős rádium : az értelem. A halál partján dalolnak és elérik mégis az emberi kor határát. Baudelaire, Verlaineés Victor Hugomagyar, magányos társa vagy te, ki hajdan elszöktél hazádból, mert a svarcgelb színt megutáltad, e lobogó alatt nem tudtál szolgálni. Am hazavont a nagy. rég-volt Habsburgok szelleme : Második József (csekélység !) — visszatértél s vártak a fűzek a Krasznaparton, Mátészalkán, hol nézted : a domb fakó fején s a fűzek hajfonatán hogyan csordul az alkony vére, mit félszázad után ugyanígy csodáltam én is. Egy tájék szült, ugyanegy haza rideg protestánst: engem s az óhitű P rajongót : tégedet, ki annyit k bújtad a bibliát sóváran, mint én. Nagy út volt Párizson át megint szülőföldedre térni, a szálkái fűzek hüsére hajtva fáradt, finom ezüst fejedet, míg én fent, kék Északon kerestem a párizsi pompát. Végül is egy budapesti kiskávéházban hajoltunk össze, hogy a nagy útról számot adjunk egymásnak : hosszú út vezet addig el, amíg megtérve, itthon a hallgatás vár mint megérdemelt jutalmunk : ecetes rongy, mit a szánkba dugnak. De itt, a lipótvárosi törzshelyen, mind itt vagyunk most, a suta hallgatást bohém zajgásunk felriasztja : téged idézni ma összegyültünk. Itt van barátod : hallgatag ifjú, ki a védett házba vitte kicsiny motyód : cselédszobába, hogy svéd csöndben nyűdd el idegzeted, míg egy bomba vagy nyilas suhanc ökle le nem terít. Itt van a tisztes kalmár, ki melléd, az irodalomba züllött, — hogy cipelte könyveidet! veríték kiverte, mikor éhség és hideg elől ide Pestre költözködtél közibénk. — lm itt kávésod is, kinek jutányos jó feketéi beléd csurogtak, amíg királyi gőggel a székeden trónoltál. — Itt van főurad is, aki kiszolgált, s minden nő, akinek megsimogattad a sima combját. Mind itt vagyunk, zsibongva: egy nagyra nőtt kávéház s rólad szól ma rajongva szánk : mi őrködünk emlékeden, míg új rokonok hada hordja széjjel cókmókodat — és míg műveid szapora pénznyulait üldözik ügynöki irodák bokraiban : mi szegénységünk fényei közt emelünk az égbe ! 96