Budapest, 1946. (2. évfolyam)

12. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Az UNRRA Magyarországon

ellenséges nemzetek sorába tartozott, éppen azért a központi bizottság nyoma­tékosan hangsúlyozta, hogy a négy­millió dollár értékű UNRRA segély­szállítmány kiosztása csak azok között lehetséges, akik arra legjobban rászorul­tak, így elsősorban a terhes és szoptatós­anyák. A központi bizottság ugyanakkor megbízta St. L. Sommert a magyar­országi UNRRA misszió vezetésével, mint fődelegátust, se megbízásnál nyilván szere­pet játszott, hogy St. L. Sommer magyar származású, a Balaton melletti Kiliti községben született és négy esztendős volt, amikor Kecskemétről kivándorló szüleivel az Egyesült Államokba került. St. L. Sommer megbízatása után nyom­ban hozzálátott, hogy a Magyarországnak engedélyezett segélykereten belül a szállí­tásra kerülő árut megvásárolja. 1946 április 12-én érkezett szűkebb kíséretével Budapestre s bemutatkozó látogatást tett a kormánynál és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál és szinte percnyi késedelem nélkül megkezdte a munkát. A korlátozott feladatkör négy osztály felállítását követelte : a magyarországi UNRRA-delegáció kebelében ellátási, egészségügyi, jóléti és adminisztrációs osztályok alakultak. A négy főosztály munkája Az ellátási osztályt Zvolinskij I. alezredes vezeti, aki a szovjet hadsereg­ben teljesített szolgálatot. Feladata a szállítmányok útjának lebonyolítása, a szállítmányok biztosítása és ellenőrzése. Zvolinskij alezredes éppen ezért szoros kapcsolatot tart fenn a magyar közleke­désügyi minisztériummal. Ugyanez az osztály tartja fenn az összeköttetést a magyar közellátási minisztériummal, mely azután a kiosztást végzi. Az egészségügyi osztály működési köre nem kisebb jelentőségű az ellátási osztály hatáskörénél. Már a felszabadulást meg­előzően gyógyszer, kötszer és kórházi felszerelés hiány volt Budapesten, hiszen például a nyilas Városháza, amikor nyugatra menekült, magával vitte a főváros élelmiszerkészletei mellett a gyógyszeranyagot és a kórházi felszerelé­seket is. Amig az élelmiszerhiányon az ország megmaradt készlete némikép enyhíthetett, a gyógyszerellátás területén katasztrofális volt a helyzet a szó leg­szorosabb értelmében, a fővárosban és a vidéken is. Az UNRRA egészségügyi osztályának vezetője, dr Shackelford Т. Richárd, akit az USA hadserege bocsátott a magyarországi misszió rendelkezésére és Atkins Leslie, aki mellette működött, halaszthatatlan kötelességüknek tartot­ták, hogy a magyar kórházakat és a magyar orvosi kart a lehetőség szerint ellássák gyógyszerrel, egyben megismer­tessék velük az új gyógyítási módszere­ket, melyek nálunk addig teljesen isme­retlenek voltak. így például a penicillin Teljesen lerongyolódott munkásanya gyermekével Обнищалая мать­работница с ребенком Impoverished working­mother and her child Mere ouvriere en haillons, avec son enfant "Pedig már iskolaköteles! А ведь он должен был бы уже посещать школу Yet this child must go to school Pourtant l'enfant devrait dejä aller ä l'école Gyárimunkás, aki a termelésben dolgozik Фабричный рабочий Factory-worker engaged on reconstruction Ouvrier de fabrique participant la production alkalmazása az ő érdemük. 1946 októberéig végezték sokrétű feladatukat, akkor dr Brown E. Artúr vette át az UNRRA egészségügyi osztályának vezetését. Az UNRRA egészségügyi osztálya — a magyar kormányszerveken és a főváros illetékes osztályán keresztül — köz­egészségügyi állapotainkat figyeli, a klinikákat, kórházakat és szanatóriumo­kat látogatja, éberen őrködik az általános egészségügyi állapotok felett, tanáccsal szolgál és adott esetben megállapítja azt a gyógyszer- és egészségügyi szükségletet, amiben éppen hiány van, s a lehető leg­rövidebb idő alatt rendelkezésre bocsátja azt, amire égető a szükség. Az UNRRA jóléti osztályát Curtis S. Frank (New York) vezeti, akinek e téren roppant gyakorlata van, hiszen amerikai vöröskereszt szolgálatban hosszabb időt töltött el, ugyanilyen beosztásban. A jóléti osztály munkaköréhez tartozik a külföldi önkéntes segítőszervek bekapcsolása az általános megsegítésben. Ez az osztály közvetíti a magyar kormány esetleges kéréseit, illetve jóléti terveit a külföldi segélyszervekhez. A jóléti osztály nagy­arányú környezettanulmányokat végez egész Magyarországon. Állandóan láto­gatja az állami és önkormányzati jóléti szerveket, intézményeket. Szoros kapcso­latot tart fenn a Népjóléti Minisztérium­mal, a ruha- és cipősegélyek beszerzését szorgalmazza és ezek kiosztásánál felügye­leti szerepet tölt be. Jelentős feladat az UNRRA adminisz­trációs osztályának vezetése is, ami Adams W. Lucy irányításával történik. A sajtó, illetve tájékoztatási osztály élén Hawkin Michael áll, aki munkakörét 1946 augusztusa óta tölti be és a magyar­országi viszonyokról beszámoló jelentései­vel nagyban elősegíti, hogy a külföld tiszta képet kap általános szociális és népjóléti helyzetünkről. St. L. Sommer fődelegátus nagyvonalú irányító-munkájának vezető elve az, hogy a magyarországi UNRRA misszió kül­földi tagjai elsősorban személyes be­nyomásaik és tapasztalataik alapján végezzék munkásságukat. Ötmillió dollár Az UNRRA magyarországi programja más megsegített országokéhoz viszonyítva nagyon kicsi. Az eredeti vásárlási keret négy millió dollár volt, ez később öt millió dollárra emelkedett. Ugyanakkor például Ausztria 117 millió dollár keretet élvez, Albánia egymilliós lakossága 22 és fél milliót, Jugoszlávia 425 milliót, Csehszlovákia ugyancsak 425 milliót. A Magyarország részére megszavazott egy millió dollár pótsegélyről az UNRRA központi bizottsága az 1946 október végén Genfben tartott kongresz­szusán határozott. Ezen az ülésen terjesz­tette elő St. L. Sommer főmegbízott azt a kérést, hogy Magyarország is részesül-472

Next

/
Thumbnails
Contents