Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - BÁLLÁ MIHÁLY: Jelky András budai polgár

letzten Hillen in gegenwarth deren aut mein ansuchen unterfertigten Herren zeugen zu Papier gebracht und errichtet . . .« Jelieke? Jelleke András? A későbbiek folyamán még sor kerül ennek a névnek magyarázatára. Maradjunk most Jelky András végső rendelkezéseinél. Isten irgalmasságába ajánlja — úgymond — bűnös lelkét, testét azonban a földnek, mely a keresztény katolikus egyház szertartása szerint a Szent Anna plébániatemplom sírboltjainak egyikéhen harangszó zengése közben lesz eltemetendő. Ez után a bevezető intézkedés után néhány kisebb (10—10 forintos) adományt rendelt, a többi közt egyet-egyet a polgári kórháznak, a szegények házának, továbbá a dajkának (meiner Ami), »ha megóvja fiacskámhoz való hűségét« ; aztán Baján lakó mostohaanyjának, Cordula Jellekin-ne к 150 forintot, Her ezog Vndrás bajai halászmesternek, nővére fiának pedig 50 forintot. Nagylelkűen gondoskodik második feleségéről, leánykori nevén Zeiser Éváról. Általános örökösévé teszi meg »a császári örökös tartományokban« található minden vagyonának mindaddig, míg megmarad özvegyi állapotában, de arra az eshetőségre, ha újra férjhez megy, elrendeli, hogy vagyonából azonnal hasíttassék ki 300Ó forint fia, Jelieke János András számára ; mégis, amennyiben a fiú kiskorúságának idején halna el, ez a 3000 forint feleségének tulajdonába jusson vissza. Hollandiában és Batáviában levő vagyonának általános örököseivé Batáviában férjnél levő két édes leányát, névszerint Jelieke Margaretha Henriettát és Mária Magdalénát teszi egyenlő részben, végrendeleti végrehajtóvá pedig Vehner cs. kir. lottóigazgatót nevezi ki. »Urkund dessen habe ich diesen meinen letzten Willen eigenhändig unterschrieben — így végzi az ünnepélyes írást— und solchen die Herren zeigen mit zu unterfertigung gebeten. So geschehen. Ofen den 31-ten 8-bris 1783.« Aláírva tisztán olvashatólag »J. A. Jelieke«, sajátkezű aláírását és pecsétjét pedig hat végrendeleti tanú hitelesíti nevének aláírásával és pecsétjével : öten, mind német nevűek, »als Zeig«, magyarul csak egy : Mihal Sariczki »úgy mind bizonsag.« A végrendeletet kétszer hirdették ki : először 1783 december 19-én Pestmegye gyűlésén, másodszor pedig 1784 februárius 13-án Buda város tanácsában. Jelky András halála Hécsbeu а felségek előtt A teljesség kedvéért jegyezzük ide még Jelky András fiáról a főváros levéltárában a család iratai közt felbukkanó ezt az adatot: Johann Jelekke 1804-ben még élt. Nevének aláírásával támasztja, hogy Schrőger nevű adósa lefizette vele szemben fennálló tartozásának esedékessé vált kamatját, oé hedő ttak kötiy üébtiL Jelky Andrást végső rendelkezésében kifejezett kívánsága szerint a Szent Annatemplom kriptájának egyik sírfülkéjében helyezték nyugovóra. Elhalálozásának emlékét a vízivárosi egyházközség halotti anyakönyve híven megőrizte mind a mai napig. A vízáradás, melyben a főváros ostroma után a templom környéke víz alá került, az egyház anyakönyveinek egy részét olvashatatlanná tette, az 1782— 1798. évek elhúnytjairól vezetett bejegyzések kötetét, melyben a reá vonatkozó adatok vannak, mégis teljes épségben hagyta meg. Nevét így jegyezték be : »D(dominus) Joannes Andreas de Jelleke«, polgári állását pedig így : Consiliarius Hollandicus«. Elhalt »anni 46 in Phtysi«. A következő bejegyzés a »Sacramenta« rovatban így szól : »In omnibus«, vagyis hogy a halotti szentségek felvétele után halt meg. Eltemettetett : »In Crypta lJ

arochiae«. A temetési szertartást Jos. Richard plébános végezte. ot Ш titka Jelky és Jelleke! Két név, de egy személy kétségtelenül. Ügy lehet, hogy aki idegen hangzású nevével magyarnak érezte és tudta magát, felvett magyaros nevével élhetett polgártársai közt. Az oly jogügylet alkalmával, minő a végrendelkezés, természetesen mégis a születési anyakönyvébe bejegyzett családi nevén kellett az okiratot aláírnia. Ezen a néven tette egyik örökösévé Baján élő mostohaanyját, Jellekin (Jellekené) Cordulát és Batáviában férjnél levő két leányát. De mint a közélet emberét Jelkynek mondotta magát és minden bizonnyal az ő kívánságának felelt meg, hogy az élményeiről egy évvel halála után megjelent könyvecskének címlapja is Herr Andreas Jelky történetét jelenti be. Fivére, Jelky Albert is Budán lakott. Hozzá szállt 1778-ban, mikor megérkezett Budára s vele és családjával érintkezett továbbrais. Volt aztán Budának abban az időben még egy polgára, aki Jelkynek nevezte magát: Jelky Konrád telektulajdonos. Ennek a bajai Jelleke-családdal való rokonságát, igaz, nehéz volna kimutatni. Sesselnben, az egykori sváb hercegség (Schwaben) helységében született, a főváros levéltárában őrzött adatok szerint római katolikus, nős ember volt s az 1792-ik év októberének tizenötödikén tizenkét forint lefizetése után megszerezte a budai polgárjogot. Ami Jelky Andrást illeti, ő is budai polgárnak mondhatta és tekinthette magát, jóllehet a budai polgárjogot nem szerezte meg. Van aztán még egy, most már bajosan tisztázható adat hősünk életének történetében : Jelky András nemessége. A vízivárosi Szent Anna-templom halálozási anyakönyvében a nemességei jelző de-vel Joannes Andreas de Jelleke néven jegyezték be nevét. Vagyis : nemes Jellekének. Ez a régi világban »rendi állás«-nak nevezett megkülönböztetés vissza-visszatér a róla szóló írásokban. Száznegyvenegy évig pihentek Jelky András csontjai a budai templom kriptájában. Most már nincsenek ott. A főváros tanácsa 1924-ben, nyilván egészségi okokból, megszüntette ezt a temetkezőhelyet s az ott porladó halottak földi maradványait nagy ládákba gyűjtve, kivitette a farkasréti temetőbe és ott közös sírban helyezte el. A világ elfáradt vándora ott alussza örök álmát. 385