Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - SCHEIBER SÁNDOR: József Attila nyolc ismeretlen verse

IV. EZÜST ÉLET í. Ne bántsatok, ha most rossz vagyok. Ha most kicsit halkabban élek. Halkabban élnek a felhők is. Meg a halottak, meg a rétek. Győzni épp oly szép, mint a virág. De én az uccákon lődörgök. Vagy esőt hallgatok szobámban S nagyon hallgatok, hogyha dörgött. Ezüstös lesz majd nagy szívetek. Bárha a győzők ti maradtok. Zászlótok is ezüstté őszül S egyszer győzni is elfáradtok. Csatazaj mögött eljön halkan Hozzátok is az ezüst élet. Nagyon halkan élnek a felhők. Meg a halottak, meg a rétek. Nagycsöndű, komoly kísértet kísér S hová lépek, kibú a föld alól — •íz árnyékom, mely mindenütt követ S találkozunk is egyszer valahol. Olyan szép dolog elfáradni és Pihenni, mit nem ad se harc, se más. Kedves árnyékban leheverni, le S bennünk eleve ott a fáradás. Bennünk eleve ott a fáradás, Mely a szűz hónak testvére lehet Ha nagyon fázik már a föld, lehull. Csak hull a hó s új tavaszig befed. Egy télestén a földet csöndesen Betakarta a fáradtság, a szent. Az én szavammal együtt, hisz az is Végtelen hideg világban kereng. v. SZOLT AZ V >1 It К К Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett, Aztán azt mondta : Körtefa vagyok. S gyökere lett a föld, dereka a magasság, Lombja az cg Es körtét ettek a bogarak, A madarak, az ébes csillagok. Akkor tovább ment. Járt,"megállt. [szétnézett Aztán azt mondta : Szén és vas vagyok. És csörömpölő acélműhelyekben Tűzre dobta a nagy hegyeket Hogy a halállal és az új időkkel Száguldják még a versenyt dübörögve, Szédítő, karcsú expresszvonatok. Szólt az ember, szólt, megállt és elment S csak azt nem mondta, hogy ember [vagyok. 1924. júl. 17. VI. (TÖREDÉK) Tenyerembe tettem a lelkem : Nézd meg, milyen szép százlátó üveg! De 0 gyémántokat szedett elő, Mert О az embert sose érti meg. VII. PIBOSSZEM í" Sok szárnyad alatt melengeted együgyű szebbik szívemet. Már hullnak A legpirosabb almák, ők is Visszagondolnak szemedre. Pirosszemű madaram Hol vagy? Bejártam Sok fekete földet utánad. Repülj csak Aztán gyere vissza. En várlak. És sokat járkálok az uccán, keresem Piros nyomod a levegőben. Fehér Kavicsokat dobtam a folyóba Ő is Itt hagy most engem. Oly magos házak közt élek. Én tudom El is vesznék, ha nem vigyázna ránt Néhány itt felejtett éneked. Pedig Szeretnék nagyobb lenni mint a házak Meglátnál messziről, amint Szemem fölé emelt tenyérrel Nézelődök és szomorú vagyok. Pirosszemű madaram hol vagy Tíz hold földet bejártam utánad m