Budapest, 1946. (2. évfolyam)
9. szám - LESTYÁN SÁNDOR: A 100 éves Községi Takarékpénztár
Az oszlopcsarnok Колоный зал The arcade Le peristyle Ilyen állapotok között találta a Községi Takarékpénztárat a második világháború, ami az ország gazdasági összeomlásához, a főváros ostromához, majd a felszabaduláshoz és az újjászületéshez vezetett. Romokból kellett újra felépíteni a főváros felszabadulása után a Községi Takarékpénz tárat, ennek a szónak nemcsak tárgyi, hanem erkölcsi értelmében is. Az a rendszer, mely a fővárost a síiszélére taszította, mindenütt romokat hagyott maga után. Romokká váltak az intézeti székház falai, belső berendezése és romhalmaz volt az elődök szellemi, helyesebben gazdasági hagyatéka is. Az üzemi bizottság kezdte meg a Községi Takarékpénztárban az újjáépítést, elsősorban a reakciós tisztviselők eltávolításával, ugyanakkor pedig az épület rendbehozásával. Az első hetekben a fővárosban nem volt bankélet, hiszen hiányzottak legelemibb követelményei : a helyiség és a vérkeringéshez szükséges anyagi eszközök. Mire azonban — 1945 március 1-én — kibocsátásra került az Élelmezési kölcsönjegy s ennek a műveletnek lebonyolításában a pénzintézeteknek is szerep jutott, a Községi Takarékpénztár az élen állott az elhelyezésben. Vas Zoltán polgármester 1945 május 16-án elfoglalva hivatalát a Központi városházán, nyomban felismerte a Községi Takarékpénztár talpraállításának és megerősítésének jelentőségét a főváros újjáépítése érdekében. »Nincs Nagy-Budapest nagy Községi Takarékpénztár nélkül«! — mondotta. Az ő erélyének köszönhető, hogy az intézet szinte egyik napról a másikra feltámadhatott. Az újjászületett Községi Takarékpénztár vezérigazgatója Bárány Károly, helyettes vezérigazgatója Abasári Rudolf lett. Az új feladatokat az új adottság irta elő : a főváros üzememek helyreállítását kell minden anyagi eszközzel szolgálni, mert Budapest népének nincs közlekedése, nincs világítása, nincs elegendő élelme, kereskedelem és ipar — főleg a tőkeszegény kiskereskedelem és kisipar — hitel hiányban nem kezdhet el dolgozni! Az újjászületett Községi Takarékpénztár ezekben a nehéz hónapokban emelkedett hivatása igazi magaslatára. Az 1945 november 16-án elhangzott polgármesteri jelentés megállapítja, hogy a Községi Takarékpénztár betétgyűjtési munkáját meggyorsította az a körülmény, hogy az intézetnél elhelyezett betétekért a székesfőváros teljes vagyonával felel. »A Takarékpénztár ma már teljes kapacitással folytatja működését és kölcsönöket tud folyósítani a székesfőváros üzemeinek és más termelő vállalatoknak. Ugyanakkor résztvesz iparindítási, mag-, bor-, konzerv- és könyvkiadói hitelműveletekben, valamint jelentős összegekkel támogatja az újra meginduló szállodai ipart. A Takarékpénztár új leányvállalatot alapított : a Budapest Székesfővárosi Községi Kereskedelmi és Szállítási Részvénytársaságot, mely a székesfőváros érdekeit elsősorban kereskedelmi és szállítási téren szolgálja. Fuvar- és autótelepe a közületeknek dolgozik. Szerteágazó kereskedelmi tevékenysége az illegális kereskedelem elől a hazai ipar és fogyasztás részére mentett meg nagymennyiségű elsőrendű alapanyagot, ami nagyarányú megtakarítást jelent a székesfőváros háztartásának. A vállalkozás kedvező cseremegállapodásokkal a gazdaközönség és a főváros lakosságának szükségleteit napiár alatt tudja kielégíteni«. A szűkszavú polgármesteri jelentés mindent elmond a százéves Takarékpénztár új üzletköréről, a szabad Budapest, a harmadik magyar köztársaság fővárosának hűséges szolgálatában. Az intézet elnöke Kővágó József, a székesfőváros polgármestere. Alelnöke ЯШШШ