Budapest, 1946. (2. évfolyam)

9. szám - LESTYÁN SÁNDOR: A 100 éves Községi Takarékpénztár

A Községi Takarékpénztár székháza The Head offices of the Municipal Savings Bank Главное здание Муниципальной Сберегательной Кассы La résidence de la Caisse d'Epargne Municipale helyébe a »vezényigazgatói« lép, aki átveszi az eddigi gondnoki és igazgatói munkakört nagy részét. Néhány igaz­gatói teeendö az elnökre száll át. Vezérigazgatóvá ez eddigi főkönyvelöt: Bun Józsefet választják, az 1870-ben tartott közgyűlés pedig Harkányi Fülöpöt ülteti az elnöki székbe. Helyettese Ro'sa Lajos, (az eddigi gondnok), a második alelnök pedig Aebly Adolf, a Pest-budai takarék­pénztár alelnöke, aki egyébként 1853 óta a Budai Takarékpénztárnak is választmányi tagja. Még ebben az évben elhatározzák, hogy az akkori Magyar Király-szálloda mellett lévő és három utcára nyíló (Dorottya-, Wurm- és Mária Valéria­utca) 491 négyszögölnyi területen álló Rupp-házat megvásárolják, s azt lebontva, helyén a korszerű, igények­nek megfelelő székházat építenek. Négyszázezer forint vételárat fizettek ki Rupp Tgnácnak, 1872-Ьзп leteszik a székház alapkövét és a pesti fő­osztály 1873 augusztusában beköltözik az új helyiségbe. A kiegyezés nemcsak a politikai, de a gazdasági életben is új korszak kez­detét jelentette Magyarországon. Nem feladatunk most. hogy ezt a kiegyezé­ses politikát mérlegeljük s megvilágít­suk a deákferenci szellem megalkuvá­sos kormányzását hazánkban. Tagad­hatatlan, hogy 1867 után bizonyos fellélegzés jelei mutatkoztak, leg­alább is az abszolút korszakhoz viszo­nyítva. Közgazdasági vonalon pénz­bőséget, olcsó kamatlábat jelentett ez a fellélegzés, s az olcsó pénzen a vállal­kozási kedv nagymérvű fellendülését. Az erőszakos gazdasági intézkedések megszűnte után olyan alapítási láz tört ki az országban, melynek következ­ményeként pénzintézetek ós ipar­vállalatok jöttek létre seregestöl. A fő­városban Í868-ban 21 részvénytársa­ság működött, összesen 30 millió A tőzsde és az értékpapírosztély bejárata Entrance to the Stock and Security Departments Вход в отдел биржи и ценностей Entrér dm la .section de bourse et de valcurs ЯШШШ

Next

/
Thumbnails
Contents