Budapest, 1946. (2. évfolyam)

8. szám - BENEDEK ANDRÁS: Színházi esték

csatazaját. A mitológiai képek mögött meglátja a henyélő udvart, az ijedten tanácskozó urakat, hallja Dózsa ceglédi beszédét és végigszenvedi a szörnyű boszszút. A négyszázéves hősköltemény ma is érdekes olvasmány és Geréb László élvezetes munkát nyújtott át a szép könyvek kedvelőinek. A szép kiállításért dicséret illeti meg a kiadót. (Budapest kiadása.) Kósa János KAR TNTHY FERENC Sxellemidézés A szellem, akit e könyv idéz, Karinthy Frigyesnek, az apának a szelleme s dicséretreméltó az a bátorság, mellyel az ifjú szerző vállalja azt az alig elhárítható veszélyt, hogy az olvasó érdeklődése elsősorban a témának fog szólni s nem a műnek. Am ha elolvassuk a könyvet, kiderül, hogy az író tollát inkább egészséges művészi ösztön vezette : bölcsen megérezte azt, hogy műalkotásnak sem lehet gyenge az a könyv, melynek témája mindvégig le tudja kötni az olvasó érdeklődését. Ami a témát illeti : úgy hisszük, igen hiteles adatokat kapunk az író alakjáról, súlyos és megrázó benső adalékokat, melyeknek mélyen emberi realitása — sajátos módon — nem csökkenti, hanem fokozza Karinthy figurájának egyre növekvő méreteit. Ami pedig az írásművészetre vonatkozik : örömmel kell elismernünk, hogy a szerző— minden nyilvánvaló hanyagsága ellenére— olyan könnyedén ír, hogy hajlandók vagyunk az írnitudást olymódon öröklődő tulajdonságnak tartani, mint ahogy a kis kacsák is úszómester nélkül vetik bele magukat az első kínálkozó tócsába. Ez az írásmód első pillantásra hányavetin egyszerűnek, sőt egyszerűsködőnek tetszik. De közelebbről nézve kiderül, hogy ez egyszerűség valóban őszinte s nem más, mint — nagy művészekre emlékeztető módon — alázatos hordozója a kíméletlen, rideg, de igaz és élő realitásnak. Szerzőrík talán nem is sejti — amint a fenti kis kacsa sincs tudatában úsznitudásának —, hogy ez az írásmód adja a lehető legnagyobb kifejezési lehetőségét azoknak az alig-alig megfogható lelki problémáknak, komplexusoknak, felvillanásoknak éshalkrezdüléseknek,melyeknek valóságos légiója nyüzsög ebben a kicsiny, művészien szerényre méretezett, de emberien nagyra sikerült kötetben. Lehet, hogy az író elsősorban az esztétáktól származó babérokra vágyott, de igen tekintélyes koszorút érdemel a lélekbúvárok még szigorúbb karától is. Nemkülönben az irodalom történészeitől s azoktól is, akik szerint fővárosunk »lelke« nehezen ismerhető meg Karinthy Frigyes alapos megismerése nélkül. Mátrai László It С VI l> I К AVIlFlls Egy képzeletbeli ország trónörököse — a király Kis Kai al ill nagy megdöbbenésérenagyon rokonszenvezik egy érvényesülni óhajtó ifjú bárónővel, s azon keresztül a »fehérsapkások« ifjú-fasiszta mozgalmával. Szerencsére épp ott időzik a kis Katalin, a hazájából Hollywoodba származott filmcsillag, vele Max, a filmcsászár, s így alkalom nyílik arra, hogy a filmcsillag kissé magába bolondítsa a trónörököst, a filmcsászár kitűnő zserződéssel Amerikába csalja a törekvő bárónőt. Fasizmusnak, háborúnak, az ország pusztulásának így elejét lehet venni, s a trónörökös is megnyugszik, hogy a két nő között a régensi székbe pottyan, meg a közönség is, hogy a két világháború után még mindig könnyű a színpadon a háborút elhessenteni. Biró Lajos angolul írta meg új darabját, angolok számára, ami abból is látszik, hogy a kedves bölcs király egykor az angol flottát szolgálta, s erre a legbüszkébb. meg abból is, hogy a fehérsapkások mozgolódását ilyen tréfásnak, operettszerűnek látja. De a Vígszínház előadása még erre is ráliticált : megtűzdelte Zágon István verseivel, átalakította zenés vígjátékká. Furcsa hibrid műfaj ez a zenés vígjáték : a dráma döntő pillanataiban, amikor két ember egymásra talál vagy egymástól elszakad, s amikor azt várnók az írótól, hogy még ebben a közhelyszerű szituációban is valami meglepőt, újat mondjon nekünk, akkor csendül föl a zene, a dal, s az oldja föl a feszültséget. Tulajdonkép meghátrálás a probléma elől, de a közönség hálásan fogadja, s legföljebb azon ütődik meg, hogy a színészek, akiket összebékített a zene, mint Orpheus lantja a vadállatokat, a dal után ismét egymásnak esnek. S attól tartok, hogy egy ilyen darab után a közönség is ugyanúgy folytatja előbbi életét, tülekedését, nem lévén semmi oka eszmélkedni, magára ismerni, megváltozni. De ne mérjünk nagyon szigorú mértékkel, a darab sem akart egyebet, mint szórakoztatni, az előadás sem lehetett nagyobb igényű. Az együttes Marton Endre rendezésében kitűnően oldotta meg feladatát. Az előadás legjobb alakítása Mihályi Ernőé volt a filmcsászár szerepében, de Tolnay Klári (Katalin), Somló István (a király), Hertelendy Hanna (a bárónő) és Benkő Gyula (a trónörökös) is alig maradnak művészi alakításukban mögötte. Perella hajóskapitány el\l P П1 bfr. hanyagolja feleségét s az állal Paolino karjaiban talál vigaszt, míg csak baj és az ereny nem

történik. Akkor aztán Paolino és barátai azon mesterkednek, hogy a házastársakat egy éjszakára egymáshoz édesgessék. Mulatságos, de elég malac kis történet ez s tulajdonképen csak a szerző, Pirandello személye miatt érdemes megemlékezni a műről. Az előadás a Művész Színház együttesének átlagos produkciója, Rajczy Lajossal, Dayka Margittal és Várkonyi Zoltánnal a vezetőszerepekben. Az est legértékesebb színészi alakítása azonban Orbán Violáé volt egy vén gebeszerű cseléd szerepében. Egy francia vidéki gimnázium érettségi előtt AZ Új álló diákjai tanulás hemÓdsZPr lyett feketézéssel s hasonló gazságokkal töltik idejüket. Nem bír velük sem az igazgató, sem a tanári kar s valószínűleg mind megbuknának, vagy tán előbb ki is kéne csapni őket, ha egy fiatal tanárnő nem érkeznék, akinek a filozófiát kell tanítania. A fiúk előbb megpróbálják kiüldözni, de aztán mind beleszeretnek, főként a banda vezére, Gabriel. A tanárnőt izgatja az állatszelidítőhöz illő feladat, fiatalsága és bája mellett egy kis kacérságot visz a játékba és megnyeri a csatát. Mulatságos, kedves játék ez, Roger Ferdinand vígjátéka, amelyet kitűnő, pergő előadásban mutatott be a Madách Színház. A jó együttesből különösen Olty Magdát, Balázs Samut, Tapolczai Gyulát és Gábor Miklóst emeljük ki. Prometheus Zeust megfosztotta olymposi tróníj IslPJI jától s a trónjavesztett Théhában isten

a

legbutább görög városba, Thébába megy ember képében, hogy megpróbálja híveit visszaszerezni. Reakzeus nevet vesz föl s alig igazolt régi híveivel, a Karvezetővel, a Jóssal és a Fősáfárral együtt megpróbál a fiatal demokrácia vezetői közé éket verni. Mestekedése majdnem sikerül : kis hijja, hogy föl nem mentik, a legsúlyosabb vádlottat, a Keselyűt, amely évszázadokig Prometheus máját tépte s el nein ítélik Oriont, a fiatal idealistát és szerelmest, az egyetlent, akit nem sikerült egy pillanatra sem becsapnia. Az utolsó pillanatban azonban mégis kénytele utolsó mennykövét, a V. 3-at elsütni s a most már ártalmatlan istennel könnyű elbánni. Különös darab ez, hol a kabaréra emlékeztet, hol az arisztofáneszi komédiára. Mulatságos is, elgondolkoztató is, sőt egy jelenetében, ahol a főszereplő Hermione szájából nyilván az írónő, Gáspár Margit monologizál, megindító is. Olyasvalakinek a kacagását véljük hallani három felvonáson át, aki ma jobban szeretne hinni, de nem tud. Egy élet tapasztalatai nagyon is kijózanították. Mégis megpróbál bízni az új eszmében, mert tiszteli az új vezetők tiszta szándékát s a hibákat a régi rendszer rovására írja : évtizedek óta minden valamirevaló baloldali embert lehetetlenné tettek, kiüldöztek vagy elnémítottak, ezért oly hézagosak ma a sorok. A Belvárosi Színház együttesét két vendég erősítette, Makay Margit és Greguss Zoltán. Mellettük leginkább a 305