Budapest, 1946. (2. évfolyam)
8. szám - VÉGH GYÖRGY: Pesti séták Eszterrel (Vers)
néhány gyűjteménye foglalta el. Ez már a háború éveiben történt. Liszt Ferenc zongorája, Erkel, Mosonyi és Reményi relikviái, a magyar színjátszás múltjának emlékei, hangjegy-gyűjtemény, könyvtár és kézirattár rendezkedett be a termekben. Egyszer ott dolgoztam (Reményi Ede farsangos életéhez kutatva az adatokat), amikor jelentkezett valaki, egy ismeretlen, egy idegen, egy öreg-öreg ember, akinek a nevét se értettük, mikor elmotyogta és engedélyt kért a múzeumi tisztviselőktől, hogy egy-két billentyűt leüthessen, egy-két akordot lejátszhasson Liszt Ferenc zongoráján. Olyan alázatosan kérte s olyan megható volt a kicsi öreg ember, ritkás fehér hajával, barázdás arcával, remegő ajkával és remegő fehér kezével, hogy leültették a relikviához, a múzeumi tárgyhoz, a sárgafogú. kivénhedt, lehangolt, öreg zongorához. Az arca kitüzesedett. Fáradt, hamvadó tekintetében parázs gyulladt lángra, az »Oh du lieber Augustint« játszotta. Akik körülötte álltak, nem értették, csak mosolyogtak és csodálkoztak és úgy bámultak rá, mint egy eszelősre, mint egy bolondra. Aztán leejtette a kezét a billentyűkről, felállt s meghajolt, mint egy clown, mint egy zenebohóc és ezt mondta : »Sokat hallottam ezt a kis darabot a. Mester átírásában. Ha jókedvű volt, ha nagyon jókedvű volt, mindig ezt játszotta, sőt négykézre is játszotta velünk ... a tanítványaival... Nincs letéve, egész biztosan nincs hangjegybe rakva... Gondoltam, nem lesz érdektelen, ha lejátszom itt . . .« Ezt mondta és ezzel már el is tűnt, a kis öreg ember, a Liszt-tanítvány, olyan szerényen, olyan kedvesen és olyan meghatóan, ahogy jött, ahogy jelentkezett. * VÁJJON HOZZÁTARTOZIK ez is az Elnöki Palota történetéhez? Úgy érzem : igen. Mint ahogy hozzátartozik az Ötpacsirtához címzett kocsma, a »tornár-iskola« és az Egységes párt is. Rendkívüli emberekről életrajzot írnak, rendkívüli épületekről regét, várostörténetet, krónikát. YÉGH GYÖRGY Velem tanultad meg Pestet szeretni, pattogatott kukoricás vidám estéken s annyi furcsa délelőttön, mely senkinek se kellett, csak nekünk. Kószáltunk szerte, mint két új Kolumbusz az irdatlan romváros dzsungelében s szórtuk magunk után a tökmagot, mint a mesében Jancsi és Juliska, hogy el ne tévedjünk csodás utunkon. De lám : mindet felszedték már a varjak : nincs visszaút, bár száz út van mögöttünk s az egyetlent : jaj, megtaláljuk-e? Teleki-tér! zsibárusok hazája! nem mocskosabb Allah kertje sem : arab falvak, tündöklő templomok mel'etted. ó sikátorok gyaúrja ! Itt mindent megvehetsz, mindent eladnak : nadrágot-inget ; életct-halált. S e nyüzsgő tarka forgatagból, Eszter, úgy villantál elém fel, mint a pisztráng, amint a tó felett magasba szökken. Teleki-tér! te Pest kanálisa, én mégis áldalak : te adtad Esztert! az első délutánt, a mágiát! 0 Pest! nincs utcád vagy tered talán, mi ne Esztert idézné fel szívemben. Tudod : mindig nagyon szerettelek, gyermekkoromban kétfílléreimmel ajándékoztalak meg, mint a koldust, hogy sok-sok lombos fát vehess magadnak, mely nyáron árnyékával elborít, ha már a hőség elviselhetetlen — nagyon szerettelek: de, lásd. ma már többet jelentesz nékem, mint az ég — ismersz— ennél többet nem mondhatok : s mióta téged Eszter is szeret — még százszor inkább megszerettelek. Jaj : hogy lehetne mindet felsorolni : sok száz áldott utcád, tered s körutad? Mint jaj-szavat, néhányat elsikongok : Andrássy-út! Város-liget! Fasor! Szemlőhegy-út! lejtős Apostol-utca! Ó Rózsadomb! Angyal-föld! Nép-liget! miket jelentetek nekem, miket! Egyszer még szótárt írok rólatok, mert színetek már lassan megfakult sok sürgő-forgó küzdelemben. Ó Pest! te túlélsz minket biztosan : hisz túléltél már annyi ostromot — emlékezz rám : rajongó ifjú voltam! Kabátot lóbáztam mindenfelé, zsebemben rongyos könyveket cipeltem! és senki sála nem volt szebb enyémnél. Sok-sok meggvel kínáltalak, barackkal! ezer zacskót adtam, hogy feljegyezz rá! s be sokszor megmutattam néked Esztert! piros ruhában s zöld pulloverében! hányszor figyelmeztettelek szemére, az égnél is megúnhatatlanabbra! vidáman rezgő gazdag csípejére! s mit annyi szél cibált : konok hajára! s hányszor láttad nadrág-szíjjas kabátját! Tudod : mily szertelen s milyen csapongó s úgy szeretjük : halálba öljük egymást majd minden sarkodon, de boldogabb ki volt minálunk, annyi század óta, egy-kedvűn füstös vén utcáidon? Űgy-e ismersz minket? és nem feledsz el? S ha rólam is utcát neveznek el majd, mert költő voltam s katlanodban égtem : a Rózsadombon adjanak nekem egy csöpp, árnyas, nyúlfarknyi kis fasort : ott fenn. ahol az Eszter-utca is л ап ; mellette, vagy akár keresztezően — hadd ámuldozzanak a századok : Végh György hogyan szerette Esztert. 281