Budapest, 1946. (2. évfolyam)

7. szám - GENTHON ISTVÁN: Budai emlékek szerte a világban

Buda visszafoglalására vonatkozó felirat Velencében 1686 Надпись относящаяся к взятию обратно Буды 1686 в Венеции The tablet commemorating the recapture of Buda Venice in 1686 Inscription ä Venise sur la reprisede Bude, 1686 gyar tudomány sok fáradságot pazarolt Mátyás budai palotájának rekonstruálására, a helyi, egykorú vélemény szerint Beckenschlager szolgaian utánozta a budai palota egyik termét. A műtörténetírás atyja, a naiv és bőbeszédű Vasari több oly műtárgyról emlékezett meg, melyet Mátyás király Olaszországból kapott. A megmaradt hazai emlékek és az arezzói író-festő tudósítása sehogyan sem kapcsolódtak. Az újabb külföldi irodalom a régi adatok birtokában újból számba veszi az emlékeket. New-Yorkban, H. N. Strauss gyűjteményében egy Nagy Sándor bronzdombormű díszlik (stukkó változata a londoni Victoria and Albert Museumban), melyről Eric Maclagan, az utóbbi múzeum tudós és hazánkban is megfordult igazgatója azt hiszi, azonos azzal a domborművei, mely Verrocchio műve s melyet, mint Vasari közli, Lorenzo il Magnifico küldött Mátyás királynak. A Louvre egyik díszéről, a Publius Cornelius Scipiot ábrázoló márványdomborműről újabban az hírlik, hogy Leonardo da Vinci sajátkezű alkotása. Erről a kimondhatatlanul gyengéd, rendkívüli érzékenységgel készült profildomborműről a kutatás eddig szégyenszemre elfeledkezett. Emil Möller most azt bizonyítj a, hogy Leonardo ezt a művét Mátyásnak szánta. Mátyással két, kevésbbé jelentékeny emlék is kapcsolatos. A new-yorki Metropolitan Museum őrzi a nagy király címerével ékesített, 1489-es dátummal ellátott számszeríját, melyről a régi fegyverek legnagyobb szakértője, az amerikai Bashford Dean nagyobb tanulmányt írt. Fából készült s faragott csonttal ékesítették. Egy címer ékeskedik rajta, felül a magyar és cseh emblémákkal, alatta a Corvinhollóval ; címer, melyet a heraldika nem ismert eddig. Nemzeti Múzeum-i gyakornoki koromból ismerem ennek az emléknek napjainkba nyúló történetét. A számszeríjat először a Nemzeti Múzeumnak ajánlották fel. A történelmi osztály tudós igazgatója, Varjú Elemér gyanakodni kezdett. Szemet szúrt neki, a ragyogó heraldikusnak, a címer szokatlan elrendezése. Lemondott megvételéről. Bashford Dean fölényes mosollyal vásárolta meg a new-yorki múzeum számára. Félévnyi idő múlva aztán cserébe ajánlotta a Nemzeti Múzeumnak. Keveset kért érte, majdnem semmit, azt sem kapta meg. A számszeríj nyilván angol hamisítvány a XIX. század elejéről, abból az időből, mikor divat volt híres emberek fegyvereit gyűjteni. Szolidabb és egyszerűbb emlék ennél a konstantinápolyi Topkapu Szerály Múzeumának kardja, berakott Corvin-címerrel. Egyszerűsége arra vall, hogy talán a rettegett fekete sereg egyik harcosának öldöklő szerszáma volt. A MOHÁCS ELŐTTI emlékek közül csak kettőre hívom fel a figyelmet. Az első rendkívüli jelentőségű s csodálatosképpen elkerülte a hazai szakirodalom figyelmét. A szászországi Kamenz kolostor-templomában a Szent Anna tiszteletére készült főoltárt II. Lajos magyar királynak és feleségének, Mária királynőnek címere ékesíti. Az oltár szekrényében Sz. Anna látható, harmadmagával, a szárnyakon domborművű szent nők gyermekekkel, a hátsó szárnyakon szabványos passiójelenetek. II. Lajos és Mária címerének együttes alkalmazásából nyilvánvaló, hogy az oltár a magyar király házassága és halála közt készült, szóval 1520 és 1526 közt. Hol öltött testet? Nem lehetséges, hogy máshol, mint Budán, a rövidéletű király székhelyén. Hogyan, miért és mikor került mai őrzési helyére? Kérdés, melyre csak a további kutatás tudna feleletet adni. A másik emlék egyszerűbb. Egy kölni, agyagból égetett ivóedény, a kölni Kunstgewerbemuseumban, Mária magyar királyné tondó mellképével. A fametszetet, mely a Németalföldre került királynőt ábrázolja s mely mintája volt a serlegnek, a berlini múzeum őrzi. Sokáig nyoma sincs budai emlékeknek. Buda felszabadulása végül, 1686-ban, alkalmat nyújtott a külföldnek, hogy hangsúlyozza az európai kultúra oszthatatlanságát. Emlékeztetünk a pisai múzeum oroszlánfejes kartus-ára, vagy arra az elragadóan együgyű emlékre, mellyel Velence, a Serenissima ünnepelte Buda felszabadítását a török járom alól. Buda fu assediata . . . csilingelnek a naiv lapidárbetűk egy oszlopon, a plakátok korai őséül kínálkozva. Meghatottan bámulunk az ellobbant izgalom egykorú emlékeire. Pisa és Velence kiált felénk : Buda felszabadult. A továbbiak talán kevésbbé érdekelnek, mint ahogy a magyarországi művészeti emlékek, legalább is ami a XVII—XVIII. századot illeti, egyre jobban veszítenek erejükből és intenzitásukból. Emlékeztessem a hazai kutatást a bécsi Reuss Henrik bors és mustártartójára, valamint a bécsi Iparművészeti Múzeum födeles kannájára? Mindkettő I P jeggyel ékeskedett, ami talán Johann Prandtner nevét jelöli, a pesti ötvösét, ha ugyan az I P jegyű pesti ötvösök közt valaha is rendet lehet teremteni, annyian vannak. A biedermeier öblösebb vizeibe érünk, csaknem állóvíz ez. Mementóul lehet idézni, hogy a berlini Nazional Galerie őrzi idősb Rudolf Alt Gellérthegyet ábrázoló szép akvarelljét. A mainzi képtár Barabás Miklós festményét Albert osztrák főhercegről, ki hajdan Mainz város kormányzója volt. Jelzése szerint шт Ё •