Budapest, 1946. (2. évfolyam)

5. szám - BERDA JÓZSEF: Vizafogó ( Vers)

elnézték az erdélyi szász házat, a felvidéki szepesi házat, a dunántúli német házat, a mosoni sváb házat, az árvái szlovák házat, a máramarosi ruthén házat, a hunvadi román házat, a torontáli szerb házat, a vend, bolgár, sokác, bunyevác házakat s utána békélt szívvel söröztek a téli kertben. Úgy járt a sok magyar a kiállításon, mintha örökké a Plasticon négyszázszorosan sokszorosító tükörtermében, a »Kaleidoscop-teremben« járna, melyről azt hirdette a reklám: »Egy látogató egymaga : teljes népgyűlés«. Minden magyar részesének érezhette magát mindannak, amit főpapok és főrangú urak kincsesháza az ország elé öntött és észre sem vették a parányi táblácskát : »Mindent a szemnek, semmit a kéznek«. Jambó, Jambó, dalolt az ezeresztendő fülbemászó dallama s csillogtak a közös hadügyminiszter fegyverei s a lóvasúton fürtökben lógtak a dicsőségre szomjas, lelkes honfiak. Ady Endre tizenkilenc éves volt, Kassák Lajos kilenc, Móricz Zsigmond tizenhét. A munkásmozgalom gyerekcipőben járt. A város perifériáin, ahol a kiállításra felsereglett napszámosok, vidéki kisiparosok egy-egy éjszakára meghúzódtak holmi fészerben, olykor megjelent egy jólöltözött, de egyszerűbeszédű úr s dúsan termő amerikai földekről, az új világ korlátlan munkalehetőségeiről mesélt s csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy bárkinek segítségére lenne, aki nem tudja, hogy kell hajójegyet szerezni. Megtette már sok mindenkinek, van is éppen egy hálálkodó levél nála, nicsak, itt is van a degesz bugyillárisban, ha érdekli őket, fel is olvashatja szépen. Fel is olvasta : meleg, meggyőző, biztató hangjába belezümmögött a ligetből a Jambó vidám dallama. В ER DA .JÓZSEF VIZAFOGÓ Gyermekkorom hajdan boldog vidéke, szomorú látni, mily szegény, mennyire csupasz lettél. Hová lett a sötét dunaparti erdő. hol oly sokat fürödtem nyaranta a piócákkal-teli állóvizekben játszótársaim víg seregével? üreg fák alatt kanyargó, szeszélyes Rákospatak s te régi Vuk-gyár a gát mögött, szólaljatok meg már ! mely ördög irtott ki titeket? Mint idegen arc, úgy bámul most reám e vidék, mintha csak intene : nincs mit keresned többé e tájon. Marnyica néni se mosogat már, nem sulykolja a beáztatott ruhát a tavaszi parton : meghalt ö is azóta, mint minden érzelmes s mulandó szépsége e világnak, mely nem jó' vissza soha már. akár a tündöklő ifjúság. 173