Budapest, 1946. (2. évfolyam)
4. szám - KÓSA JÁNOS: A pest-budai céhek
Érdekes, hogy a tabáni görögkeleti fűszerárusok is magyar nyelven kérték és kapták céhlevelüket, világosan bizonyítván, hogy a dunaparti derék rácok szívesebben beszéltek magyarul, mint németül. A céhek gondolkodását mutatják a céhzászlók, amelyekből szép gyűjteményt állított össze a Fővárosi Történeti Múzeum. Egykor ilyen zászlók alatt vonultak föl a tisztes céh tiszteletreméltó tagjai és most, mint »múzeumi tárgyak«, még mindig érdekes dolgokról tanúskodnak. A tímár céh zászlója egyik oldalon tímármestert ábrázol, a másikon szerecseneket keresztelő hittérítőt s mindkettőn ez a felírás olvasható : »Der ehrsamen Lederer und Rothgerber Zunft 792«. Ez csupán a tímárok vallásos érzelmeiről tesz bizonyságot, de 1834-ből való egy másik zászló, díszes damasztselyemből, amely már patrióta érzelmeiket is napvilágra hozza. Egyik oldala a Szentháromságot, másik Magyarország Védőasszonyát, Patrona Hungáriáét mutatja olajfestésű képben és magyar felírással hirdeti : »A becsületes magyar tímár czéhnek a zászlója«. VALÓBAN ILY KEDVES és barátságos volt a céheknek ez a régmúlt ideje — kérdezhetjük tanulságul —, mint azt a fennmaradt emlékek mutatják? Idegen történetíróknál szomorú adatokat olvashatunk a céhmesterek kizsákmányoló munkamódszeréről, a soha fel nem szabaduló és örökké bérmunkás sorsban sínylődő legények sivár életéről. Magyarországon részben más volt a helyzet. Nálunk csekély volt az ipar, akkoriban kicsi a kapitalizmus, ennélfogva a céhszervezet is patriarchálisabb. De ilyen körülmények között is igaz, hogy a legények munkaideje hosszúra nyúlt, nyáron 14 órára, a nagy »idény« idején 16 órára is ; igaz, hogy a fizetség alig cseppent és ha a legényt valamilyen sérelem érte, a rendiség igazságtalan társadalomszervezetében alig remélhette annak orvoslását. Viszont a mester és a legény együtt dolgozott, legtöbbször együtt is lakott, a mester életnívója sem volt sokkal magasabb, mint az alkalmazottaié. Olyan kiáltó és nagy osztályellentétről, mint más országokban, nálunk nem igen lehet tehát beszélni. A CÉHMESTEREK száma kötött volt és így a felszabaduló legény, ha nem örökölt, csak kivételes esetben tudott mesterengedélyhez jutni. Szerencsére akadtak még ifjú mesterözvegyek, akiknek a csinos kezével együtt a szerencsés legény boltot és mesterjogot is nyerhetett. Abban az időben helyénvalónak találták ezt a rendszert, Wigand Ottó híres pesti könyvkereskedését is beházasodás útján szerezte meg a kassai Heckenast Gusztáv, hogy hamarosan a reformkor egyik legjelentősebb könyvkiadó intézetévé fejlessze. Végeredményben a céhrendszer korának szülötte volt, az európai iparfejlődés egyik általános lépcsőfoka. A változó idők eszméi túlhaladták, elsöpörték. Szisztémájában rossznak, igazságtalannak, kizsákmányolónak tartjuk, mégis érdeklődéssel és kultúrhistóriai szórakozással szemléljük régi emlékeit. 155