Budapest, 1946. (2. évfolyam)

4. szám - GELLÉRT OSZKÁR: Mért is hagytál el engemet? (Vers)

Vadnay Károly munkája : Irodalmi emlékek, kiadja a Kisfaludy Társaság, Budapest, 1905. A 353-ik oldalon ceruzával aláhúzva egy név : Bene Pali. Megtaláltam ! Vadnay Károlyt, a szabadságharc után, mint honvédhadnagyot, büntetésből besorozták az 59. számú osztrák ezredbe — közlegénynek. Az ezred Villafrancában állomásozott, hadgyakorlaton. A fiatal Vadnayt a bakaélet, a közlegénysors, az osztrák komiszság kínozta. Egyetlen vigasza volt az a kis füzet, amit hazulról hozott magával, amit állandóan a mundérzsebben hordott : Petőfi »Versek« című kötete. Villafrancában találkozott Bene Palival, a másik honvédhadnaggyal, egy másik osztrák gyalogezred közlegényével. A két bús magyar Petőfiről beszélgetett. Akkor még nem tudták, hogy a költő eltűnt a segesvári csatában. Vadnay előszedte a »Versek«-et és áhítattal mutatta meg Bene Palinak. Kiderült, hogy annak a birtokában is van egy példány. 0 is elhozta a magáét a »degradációba«. — Többet is ér, mint a tiéd! — mondta róla dicsekedve Vadnaynak. Egy kertben ültek, a szállásadójuk kertjében, a szőlőlugasban. »Pali kigombolta zöldhajtókás katonakabátját — írja Vadnay Károly — .s a »Versek« példányát rátette a kis faasztalra. — Az enyém sokkal tisztább — jegyzém meg azonnal. — Nem oly gyűrődöttek a lapjai. — Lehet, de fordítsd csak meg. Megfordítva láttam, hogy a hátsó lap teteje felé egy kis füstös lyuk sötétlik. — Mitől van ez ? — Elmondom. En is, mint te, mindig magammal hordtam e könyvecskét. Amint tudod, a táborban nincs asztalfiók, hová az iratokat rakhatnák. Ezért én az atillám két belső oldalán varrattam jó nagy zsebeket. Egyikbe tettem néhány kedves levelemet s a Közlönynek azt a számát, melyben hadnagynak neveztek ki. A másikba a » Versek«-et. így volt az Ojtozi-szorosban is, midőn sűrű puskaropogás közt előretörtünk. Es aztán ez a példány fogta föl az egyenest szívemnek repülő muszka golyót. Nézd, itt van az óraláncomon a golyó is. Ennek én csak egy kis ütését éreztem. Hogy a » Versek« nélkül másként lett volna, azt csak a harcz után tudtam meg. A golyó tizenöt lapot bírt átlyukasztani. így mentette meg az életemet Petőfi. Hát nem tartozom-e én neki többel, mint te, s nem ér-e többet az én példányom, mint a tiéd? — Elismerem — feleltem azonnal, kezet nyújtva neki -— és most már szívesen is adnám cserébe az én tisztább példányomat a tiedért. — Csakhogy — mondá — nekem nem lehet odaadnom a magamét. Pajzsom volt a harcban, talizmánom lett a további életben«. * Vadnay Károlyt is. Bene Pált is hazaengedték azután az osztrák hadseregből. Vadnay író lett és lapszerkesztő, Bene »valami telekkönyv-készítő hivatalba állt be, az nem volt valódi Bach-hivatal, nem járt hűségesküvel. oda tódultak hát a szegény, volt honvédtisztek«. Evek multán a két barát ismét találkozott. Bene Pali felkereste Vadnay Károlyt »a szerkesztőségi irodában«. — Megyek Olaszországba, Garibaldihoz — búcsúzott — ott van még egy darab igazi Magyarország, a légióban. Ez itt már nem a Petőfi országa! Magával vitte-e Garibaldi légiójába talizmánját, a »Versek«-et: nem tudom. A »Versek« regényében soksok fejezetet betöltő lap hófehér marad. De a regény utolsó sorai akkor is ezek: »A rongyos, szakadt kis füzet azokban az években bukkant fel egy antikváriumban, amikor Petőfi országa lettünk«, Mikor győzelmi kürtök zengenek S Szabadság-zászlók fennen lengenek, En mégis arra gondolok jajongva : Mért is hagytál el, hazám, engemet. Vertél, vertél, vertél könyörtelen, Ököllel verted ártatlan fejem. S most azt kívánnád, fejemet meghajtva Hulljon elibéd a Szent Szerelem? Csak mert tenyérbe simult az ököl? S azzal jutalmaz, hogy már nem gyötör? S oreád, mely nemrég ördögire torzult, Most mennyei mosolyban tündököl? Minden ezért volt : kín és borzadály? — »A keresztfán is örök a szabály«. Hazám, elhagytál. Csak hogy visszatérjek ? »Elhagytalak, hogy újra megtalálj.« 140 GELLÉRT OSZkiR MÉH IS HAGYTÁL11 ENGEMET?...