Budapest, 1946. (2. évfolyam)

3. szám - ANTALFFY GYULA: Az öt híd előtt

hoz érkeznek, kiszállnak, a csónakot a jég­táblán átvontatják s a másik oldalon ismét a vízbe eresztik. Ilyen körülmények között az átkelés két-három óráig is eltart. »Nálunk nehezen szánná rá magát valaki ilyen iitazásra —jegyzi meg a szász gróf, -— míg itten gyakran egy bál miatt megtörténik.« A hajóhíd felszedése mindig nagy esemény a pest-budai polgár életében. Az erősebb téli idő beálltával minden nap aggódva lesik az emberek, van-e még híd. Mert bizony előfordul, hogy hirtelen zajlás esetén gyorsan fel kell szedni a pon­tonhidat és ilyenkor bizony sokan marad­nak a túlparton. A hajóhíd partravonásá­val megkezdődik azoknak a budaiaknak a mulatsága, akiknek mindennap meg kell fordulniok Pesten. »A hajóhidat, kiszedték — jelenti az Életképek 1846 december 15-éről. — Örvendetes előér' zetül azon gyönyöröknek, miket a tél folyamán várhatunk, mindjárt azon pél­dás renddel találkozánk, melyet még aznap este többszáz ember volt kénytelen tapasztalni, kik a hídnak oly rögtöni kiszedetésére elkészülve nem lévén, Pesten elkésve, órákig dideregtek a Hal­piac közelébeni parton s lesték az alkal­mat, hol életveszedelem közt egyikébe azon két csónakoknak ugorhattak, melyek óránkint egymást felváltották.« Ezek az egymást óránkint váltó csónakok, ameddig tudják, lebonyolítják a forgal­mat a két város között. De bizony nagy kínszenvedéssel jár egy ilyen átkelés s a merész vállalkozó sohasem tudja, hol köt ki. »A minap egy gavallér — írja ugyancsak az Életképek — restelt a többi demokrátiával egy ladikban átevezni Budára s külön csónakot fogadott, de megjárta vele, mert míg a népességgel telt ladik önterhe által gyámolítva keresztül törte magát a zajon, addig az üres ladikot aristocraticus terhével egészen a szent Gellértig levitte a jég­torlat, még tán most is viszi.« Amikor még nem túlerős a zajlás, vagy ha a tél folyamán egyidőre ismét jég­mentes lesz a Duna, komp közlekedik a két part között s a Budára tartó előkelő­ségek saját hintóikon tehetik meg az egész utat. A kompot gyakran órákig tartó küzdelem után tudják nagynehezen átkormányozni az úszkáló jégtáblák között a budai partra, az erősen fel­pálinkázott hajóslegények. A pesti parttól elindított kompot a jég gyakran egészen a Gellérthegyen túl, a Sárosfürdőig is le­viszi s az ottani meredek parton nagy kínok között történik meg a hintók partravontatása. Ha erősödik a zajlás, csak a legelszántabb ember kockáztatja meg az átevezést az úszó jégtáblák között : a bátrabb és főleg pénzesebb fiatalok, hiszen a ladikosok 100 forintot is elkérnek a veszélyes útért. Egy-egy budai bál kedvéért azonban az életét is szívesen kockára teszi farsang idején a pesti fiatalság. 1847 telén Széchenyi is megküzd a jégzajlással, egy báli estéért vállalja a több, mint két óráig tartó kínos vergődés gyötrelmeit a dermesztő, hideg éjszakában. Lényegesen javul a két part közti kocsi- és gyalogközlekedés attól kezdve, hogy beáll a Duna. A város alkalmazottai azonnal megkezdik a jég »hizlalását«. A kijelölt útvonalon szalmát szórnak a Duna jegére, azt vízzel locsolják, arra újra egy szalmaréteg következik. Ilyen módon valóságos utakat készítenek a folyam hátán. Külön utat kapnak a gyalogosok, a kocsik és a szánok — s tavaszi olvadásig olyan sima, zökkenés­mentes útjuk van a pest-budaiaknak, amilyenhez fogható nincs másik az országban. A jég hátán közlekedő pest-budai ember előtt valósággal új korszakot nyit meg az a kalapácsütés, amely 1840 május elsején a Lánchíd előmunkálatainak meg­kezdésekor elhangzik. Az új ponton-híd a Boráros-tér és Lágymányos között Новый понтонный мост между площадями Борарош и Ладьмоньош The new Boráros-Pontoon-Bridge between Bnda and Pest Le nouveau Ponton entre la Place Boráros et le Lágymányos 118

Next

/
Thumbnails
Contents