Budapest, 1946. (2. évfolyam)

3. szám - PÉCZELY BÉLA: Régi Vár, új Vár

Országház-utca 20. az ostrom után Улица Орсагхаз 20 после осады Országház-u. 20. after the siege 20, rue Országház, aprés le siege Ami talán legjobban fáj, pedig lényegében kis területről, szerény épületekről van szó : a Vár kegyetlen pusztulása. Ezt a szűk városnegyedet az ádáz harc úgy megtépte, hogy egyáltalán nincs ép háza, holott a Vár mindig közel állott szívünkhöz, s most nem tudunk belenyugodni romlásába. Ha az első benyomás a Várban az, hogy minden pótolhatatlanul és feltámaszthatatlanul tönkrement, a figyelmesebb vizsgálódás reményt kelt bennünk, talán mégis lehet valamit megmenteni, ami fenntartja a főváros legősibb magjának színét, lelkét, sőt keretein belül tartalmát is. Miután az épületek helyreállítását az élet követeli, oly kicsiny az a munka- és főként tapintattöbblet. ami a régi Vár megmentését biztosítja, hogy nem szabad róla lemondanunk. Korán érvényesült a meggondolás, hogy a Várban meginduló építkezésre különleges szabályokat kell hozni, a Vár minden összefüggő kérdését egységes kézbe kell adni, mely irányítóan hat további kialakulására. Ahhoz, hogy ez a nagy felelősséggel megterhelt szerv megnyugtatóan végezhesse feladatát, tisztázni kell az alapelveket, melyek a Vár területén folyó építkezéseknél irányadóak lehetnek. Az első, amit hangsúlyozunk : a Vár történeti értéke nem egyes épületek kiválóságában, stílusos szépségében rejlett. Egysége az építőlelkület egysége, mely hosszú korokon át azonos maradt, rányomta bélyegét a külföldről jött stílusokra, helyi jegyet adott nekik; elsősorban budaivá tette őket, s csak azután barokká, vagy rokokóvá. Józan, takarékos, becsületes és őszinte építésmódot találunk a Várban, díszeiben tartózkodót, anyagaiban szegényest és megoldásaiban olyat, mely az egységes utcaképnek van alárendelve. Épen ebben az — öntudatlan, de talán inkább tudatos — összehangolódásban vált mintaszerűvé egy-egy várbeli utca. A Vár műemléki jellegét nem építési részletformákban, hanem az egymás mellé sorakozó épületek egymáshoz való viszonyában, az egymásra utalás hangulatában kell keresni. Ilyen körülmények között, a pusztulás után, lényegében nem egyes kielemezhető formákat, hanem ezt a jóformán részeire, elemeire nem bontható hangulatot kell átmenteni. A feladat nehéz, hiszen teljesen megsemmisült épületekről van szó. A régi fényképek, tervek alapján való újratervezés, újjáépítés ellentétben áll a mai műemlékvédelem tudatos és feltétlenül helyes elzárkózásával minden utánképzéstől. A történeti stílusok aprólékos utánzása, részletformák fáradtságos másolása nem lehet óhajtandó célja s megtévesztő eszköze egy visszaöregítő mesterséges városképromantikának. Csak meg kell nézni magát a Várat, hogy az ott talált példákból a követendő szabályokat le lehessen vonni. A különböző stílusok már vázolt egymásmellettisége azt bizonyítja, hogy a múltban nem voltak az építők aggodalmasak : új épületeket a maguk korának stílusában emeltek. A barokk mellett rokokót, vagy épen klasszikust, a stílus minden jellegzetességével. Sok példa van a megmaradt középkori épületrészek továbbépítésére, ugyancsak a továbbépítés korának stílusában. Legtanulságosabb egy középkori homlokzat példája, ahol az első emelet párkányának pompás, kifejező csúcsívsora felett barokk ablakpár jelentkezik. Jelentkezik anélkül, hogy ez a stílusváltás szembeötlő, erőszakos, vagy elütő volna. A régi és az új aránya, egymáshoz való viszonya helyes és megnyugtató. Két egymás mellett álló házat több mint száz év választhat el egymástól a homlokzatok egymás mellett mégis először az építők mesterségbeli őszinteségéről és közvetlenségéről, azután az építtetők igényeinek hasonlóságáról és egyszerűségéről tanúskodnak. Mindezek egybehangzó alapszerkezetre vezetik 114 PÉCZELY BÉLA