Budapest, 1946. (2. évfolyam)

3. szám - BERDA JÓZSEF: Budapest, Váci-út 140. (Vers)

hűséges katonáinak vallották magukat, ama szent célok katonái voltak ők, akik Grál-köpenyben is s a diplomata frakk zöld hajtókája alatt ott hordták a szentlélek egyenes kardját szívükben és értelmükben. Tessék körülnézni ezen a szellemi térképen. Csupa széles homlokú, bozontos szemöldökű, elmélyülő fej : divatban van a műveltség és tudás és gondolat, ez az egyetlen hagyomány, mely független az időtől, mióta megtanultuk lerögzíteni. A 19. század vezetői mind művelt férfiak, szellemi arisztokraták voltak, akár a liberalizmus lobogó fáklyája emelte őket a magasba, akár a napoleoni harctereken ragyogott rájuk a dicsőség. A »vasöklű« Bismarck büszke volt műveltségére, a gondolatokra, amiket kemény koponyája termelt, — Kossuth Lajos, amikor kénytelen volt a politikával szakítani, közvetlenül lett botanikus és csillagász és kiderült, hogy mind a kettőhöz jelesül értett. De ilyenek voltak Széchenyi, Görgey, Lafayette, Cavour és a többiek mind, — még a szélhámos allűrökben pompázó páva III. Napoleon is büszke volt ujságírószármazására. Senki sem szégyelte a betűt, s hogy amit hirdetett, valamikor betű volt, kemény és maradandó ólom s nem ködös, határozatlan frázis. A világ legmagasabb politikai trónján egy Disraeli nevű zsidó ember ült, aki gőgösen hirdette magát ahhoz a fajhoz tartozni, amely a könyvet kitalálta : Gladstone-al való versengése közben, ha egy kis pihenőhöz jutott az uralkodásban, leült (akár rosszat, akár jót,) de regényt írt s a királynőt, India császárnőjét enyelegve szólította a legmagasabb címmel, amit ismert, amikor »mi írók«, néven aposztrofálta. * Mi történt hát az istenért ? A világháború volt tán az oka ennek az unalmas tejsűrű ködnek, amibe hajónk beletévedt — a földből gőzölgött elő vagy távoli tengerek felől, ezer kígyózó fejével s álomszerű körvonalaival ? Mi ez a köd, mi ez a szorongó érzés, mi ez az elsápadó szív és halánték a boldog derű és latin összhang után ? Mi ez az Odin»vigasza« és Kalevala és Edda és Osszián »ködös-borongós énekével«. Köd ez uraim és hölgyeijn, semmi más. De köd és felhő fölött — jól tudjuk — ott ragyog valahol a tiszta latin napfény kemény és szűkreszabott kerek korongjával és a végtelenbe szegeződő világos sugaraival. Majd kisüt egy napon, addig várjunk és szorongjunk. Üljünk a kandalló mellett és hallgassuk az Irodalmi Előadót, a Nagy Politikust, aki elégedetten veregeti meg a szellemi arisztokrata alázatosan görnyedő vállait : csak így tovább gyerekek, meg vagyok elégedve veletek, hiszen nem is más a ti hivatástok, minthogy reklámot és propagandát csináljatok az éjszakán át kibukkant politikai eszmének, ennek a szörnyű ködfelhőnek, amely pillanatok alatt kapta be a repülőgépet. BERDA JÓZSEF Budapest, láci-úl 140. Benned születtem öreg épület, itt adott életet nékem anyám, ha elmegyek melletted néhanap, a borongás árnya borul reám, el-eltiínődvén, mi ködbe merült; hová lett az angyalföldi gyerek, ki lótott-futott a közel réten s most a férfikor felhőjén lebeg? Hova lettek a régi fiúk. a paradicsomlopók, verekedők, kik jártak a Dunára meztelen s pajzánkodtak : ki kezdje hát előbb? S hol a füzes a patak mentén, hol gombát szedtem, hogy legyen vacsoránk? Most gyár és szemétdomb van mindenütt, pedig itt volt gyerekkori tanyánk! Bolond szép korszak, vén szülőház, téged a szegénység dajkált, szépített ; eltűntek a régi arcok s tájak, de te megmaradtál torz épület! Csak te maradtál meg, hirdetvén : nem halhat meg az, aki élni vágy! A mult borából így nyerjen vigaszt a jövőt-váró gyötrő szomjúság. 95