Budapest, 1946. (2. évfolyam)
1. szám - DEVECSERI GÁBOR: József Attila-utca
JÓZSEF ATTILA-llTCA Áldorl1 liter rajzaival ŐSZI FÁRÓL megsápadt levél, könyv hull le a polcról, régi szerelmesek történetével. Rég nem olvasott, érzelmes regény, mintha megúnta volna, hogy nem nyúlnak hozzá, senki homlokát nem ráncolja, mikor a hős féltérdre ereszkedve vallomást tesz, senki nem mérlegeli, vájjon komoly ak-e szándékai, hímzése fölött nem sikolt föl a kisasszony, mikor az egymásravágyók végre célhoz érnek. Öngyilkosságot akart elkövetni a kötet, de életbenmaradt. Mindössze egy méterrel mélyebben őrzi most lapjai között a kürtőkalapos lovagokat, tavaszi kirándulásokat a hideg sülttökkel és egykor izgalmas szóváltásokkal. Egy méterrel mélyebben járunk most valamennyien. Mint a lelkes régészeknek, ha a város egy régebbi részét óhajtják vizsgálni, lefelé kell ásniok egy keveset, úgy kell nekünk, mint valami emelkedésen, fölfelé kapaszkodnunk, ha csak emlékezésben is újra azt a várost akarjuk járni, amelyet néhány esztendeje. Hol vannak a pocakos polgár hasának vastagságával vetekedő törzsű fák, melyek a pesti utcákon, tereken erdőségeket juttattak eszünkbe? Hol vannak a padokon üldögélő nyugdíjasok, akik a fejük fölött tanyázó verebekkel életreszóló szövetséget kötöttek, hogy soha egymást el nem hagyják? Merre röppentek a sirályok, amelyeket a Lánchídról rejtelmes öreg urak és iskolát mulasztó boldog diákok etettek, mialatt a Duna két oldaláról büszke-szép hatalmas épületek jóindulatú mosollyal nézték a színjátékot? Hová tűnt az az idő, amelyben Budapesten minden lehetséges épület, híd, sétány, nevezetesség ki volt világítva, hogy végül egy mérges lapszerkesztő a korzón kijelentse : ő büntetésből magát a polgármestert világítaná ki? És hol van maga a lapszerkesztő? Hol vannak végül maguknak az épületeknek tündöklő díszei, a sétányok mesebeli tisztasága, a Váci-utca ragyogása, az Apponyi-tér békésen igyekvő forgalma, a Mária Valéria-utca aszfaltjának sima szürkéje, mely külsejére sokat adó, idős gavallér galambszínű öltözetére emlékeztetett, vagy — eső esetén — ünnepélyesen csillogó fekete tükre? Ebben az utcában tanyázott a Szép Szó első szerkesztősége. Tanyázott — ez a helyes szó, mert a két nem túl nagy és eléggé sivár helyiségben, Cserépfalvi Imre könyvkiadó raktárában, keddi napokon az emberek is mintha úgy lettek volna egymásradobálva, mint a gyalult bútordarabok és a fölvágatlan könyvek. Meghitt szeszélyességben, bizalmas zsúfoltságban, amely rendetlenség mintha egy titokzatos, csak beavatottak számára megmutatkozó rend álruhája is lett volna és ezért a két kalitkát az otthon jellegével ruházta fel. De azért mégsem otthon volt az, csak tanya, rendetlenségében, hangsúlyozottan ideiglenes összevisszaságában alkalmi tanya ; ideiglenességét még megerősítette a várakozás : csak múljék el mennél előbb a délután, a néhány szerkesztőségi óra, a lényeg azután következik ; a Hanglisörözőben éjfélig, vagy tovább is tartó üldögélés. József Attila és Ignotus Pál, a két szerkesztő hol egyik, hol másik szobában ültek a könyvekkel borított asztalok sarkára megtárgyalni valamit a vendégekkel, akiknek feje — mint a kártyacsomag lapjai keverés közben — szintén a legváratlanabbul bukkant föl itt is, ott is ; Somlyó Zoltán szép sötét arca is megjelent itt egyszer, Berda József jókedvű rikoltozása meglepő szögletekből hangzott föl, megszámlálhatatlan mennyiségű költőnő csevegése töltötte meg a szobát, mint valami madárházat ; Fejtő Ferenc és Remenyik Zsigmond ugyanúgy pattant ide-oda, mint Ignotusék; az egyetlen szilárd pont, biztos tájékozódást nyújtó támasz, aki lehorgonyozva tartózkodott az első szobában, Matildka volt, a kisasszony. A HANGLI-SÖRÖZŐ a Mária Valériautca tanácsa volt ; de annyira megszerettük. hogy ez maradt sok későbbi üldögélés színhelye is, amikor a folyóirat már rég átköltözött a Pantheon-kiadó helyiségébe. Egyszer azonban, emlékszem, nem oda, hanem a szembenlévő nagyszálló halijába kalauzolta a társaságot a Szép Szó női hangon kiáltozó bárója. Tompított világításban adta elő legközelebbre tervezett műsorát a dizőz, aki kérte, hogy meghallgassuk. Ha nem szeretsz vissza, mi lehet ? Eső után kár a köpönyeg. — énekelte, míg saját külön zeneszerzője, aki ezt a dalt szerezte, áhítattal kísérte. József Attilának különösen azt tetszett, hogy : »ha nem szeretsz vissza«. Igaza volt. A slágert is komolyan figyelte, a tudós szemével és fülével, aki semmit nem tart érdektelennek és a környezet értékétől függetlenül kiemeli abból azt, amit megjegyezni valónak ítél. »Visszaszeretni« többet fejez ki, mint viszontszeretni, a tenniszjátékosok nem viszontütik egymásnak a labdát, hanem visszaütik ; az időbeli különbséget érzékelteti tehát ez a szó : előbb van az érzelem, amelyre azután a viszonzás vagy nem-viszonzás válaszként következik. A slágerszerző sza-t vát a költő helyeslő biccentése bebocsá-6
