Budapest, 1945. (1. évfolyam)

1. szám - PÉCZELY BÉLA: A Vérmezőtől a Martinovics-hegyig

használja), a köztudatnak, a közóhajtásnak ad hangot, mikor így szólal meg: Szabadságért elhányt dicső áldozatok, Hol vannak, hol vannak a ti sírjaitok? Hová temettek el? szent hamvaitokat Hol találjuk meg, hogy tiszteljük azokat? Ez a közérdeklődés azonban nem volt elég, hiába mozdult meg a haláluk óta eltelt négy emberöltő során több alkalommal is a közvélemény és hozzáfogott a sírok felkutatásához : a rendelkezésre álló adatok nem voltak elegendők, hogy egy eredménnyel kecsegtető kutatás kiinduló pontjául szolgálhassanak. Az egykorú hirlap, a »Magyar Hírmondó« (június 9-i számában) érthető szűkszavúsággal csak annyit ír, ezt is a második alkalommal, tehát Oz és Szolárcsik kivégzéséről írt tudósításában : »A megöletteknek testeik, valamint a minap, úgy most is a Polgári temetőn kívül temettettek.« A kortársak levelei hasonló általánossággal szólanak, úgy hogy az utókor erősen tanácstalanul állott a feladattal szemben, míg 1914-ben Gárdonyi Albertnek, a székesfőváros főlevéltárosának sikerült a székesfővárosi levéltárban egy olyan hiteles térrajzot felkutatni, mely a sírok helyét eléggé pontosan feltünteti. A budai katonai temető 1810. évi kibővítéséhez készült terv ez, melyet Buda főváros hites mérnöke, Hainiss Frigyes készített. A terven hét kereszt jelöli meg a hét vértanú sírját s a hivatalos előterjesztés szövegében is világosan utal erre a helyre, »ahol a jakobinusokat temették el«. Olyan adat volt ez, amit egy hatósági személy adott, más célokra készült, tehát annál hitelesebb, léptékes térképén, s ez a hatósági személy tisztét már a kivégzéskor, 1795-ben is hordotta, így a legmegbízhatóbb tudomása lehetett az elteinetés helyéről. A hely megfelelt a régi. hagyományos szokásnak: a temető falain kívül, annak árkán túl, szenteletlen földbe. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy az a terület, amelyről szó lehetett, még egészében hozzáférhető és átkutatható volt, így a székesfőváros rövid időn belül meg is indította a sírok feltárásának munkálatait. Az akkori szociálpolitikai és közművelődési ügyosztály, Wildner Ödön tanácsnok vezetésével, 1914 áprilisában kap megbízást a tanácstól, hogy a katonai temető, a Kútvölgyi-út és a Budakeszi-út közé eső háromszögű területen, mely külön telekkönyvi birtoktest, Retek-u. 56. sz. 8899. helyrajzi szám alatt, a szükséges ásatásokat elvégeztesse. (Azóta a Budakeszi-út a Szilágyi Erzsébet-fasor, a Kútvölgyi-út a Kútvölgyi lejtő nevet kapta, a területen keresztben pedig ixj útvonal nyilt Kiitvölgyi-út néven, a kérdéses sírhelyet és környékét azonban nem érintette.) Az ásatások vezetésére Bartucz Lajos egyetemi tanárt (akkor egyetemi tanársegédet) kérték fel, aki (terjedelmes és alapos, komoly érdekességű beszámolója szerint) gondos előkészületekkel látott hozzá a Martinovics Ignác egykori arcképe Портрет Игнаца МарТИНОВИЧа A portrait of J. Martinovics Portrait contemporain d'Ignác Martinovics jelentős feladathoz. Az ásatásokat 1914 április 29-én kezdték meg. Május 20-án — véletlenül a kivégzés évnapján — bukkantak az első biztató leletre, egy férfisírra, melyet azután közvetlen közelségben még három másik vett körül. Az ásatást vezető Bartucz Lajos gondossága nem engedte a sírokat azonnal feltárni, előbb nagy óvatossággal teljesen körülásták és megtisztították azokat, majd ellenőrző bizottság jelenlétében nyitották meg, május 29-én. Ez a feltárás eldöntötte az esetleges kételyeket. Nem lehetett vita, hogy a tetemek Martinovics Ignác és társai földi maradványai. Bartucz Lajos sajátkezűleg fogott hozzá most már a csontok kiemeléséhez és a feladat legérdekesebb részéhez, az egyes eltemetettek személyének megállapításához. Az egyik külön sírban feküdt Martinovics, a négyes közös sírban, ahol három egymás mellé fektetett koporsó felett (a koporsók nyomai, szegei, sőt kis darabkái is könnyen fellelhetők voltak) keresztben feküdt a negyedik: Sigray Jakab gróf, Hajnóczi József, Szentmarjay Ferenc és Laczkovics János. A másik két egyes sírban voltak a később kivégzett Őz Pál és Szolárcsik Sándor maradványai. Bartucz Lajos az összes koponyákat iparkodott egybevetni az illetőkről ismert arcképekkel és valóban mindenütt meggyőző egyezést észlelt. A nemzet nagy vértanúinak tetemeit tehát több mint egy százados ismeretlenség után feltárta és napvilágra hozta a tudomány. Elhagyott sírból, a temető árka mellől, a kivégzetteket megillető kegyeletlen helyről kerültek elő. A székesfőváros sírjuk 26