Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - SŐTÉR ISTVÁN: Városrészek siratása

A Dunapaiota bejárata az ostrom után Вход в Дунайский Дворец после осады Entrance of the Ritz Palace after the siege Entree du Palais du Danube apres le siége büffé márványkorlátjára támaszkodva kellett végighallgatnunk a Searlatti-szonáta első tételét! Egykori, megsemmisült kerületeink : szépségteket éppúgy siratom, mint csúnyaságtokat. Buda valamikor még nem is annyira a »reakció«, mint inkább Rezeda Kázmér boldog birtoka volt s ismertem fiatal költőket, kik a várlépcsőknél azoknak a palástos, mellvértes, nem egyszer fejetlen árnyaknak jelenését várták, kiket állítólag Krúdy Gyula lesett meg itt, holdfényes éjfeleken. De miért akarnám eltagadni, hogy fáj a szívem a Mária Valéria-utca aszfaltjának autógumi-csiszolta fekete tükréért is, mely mondén folyosóként, nem is annyira a Ferenc József-tér, mint inkább a Place Vendőme közelségét látszott ígérni! Hisz volt a városnak egy bizonyos képe, melyet csak a Ritz dunaparti terméből élvezhettünk igazán, a nagy tükörablakból, lámpagyujtás előtt, a Sándor-palota korán felgyulladó csillárai s a Halászbástya operai regényessége felé tekintve. Sznob elérzékenyülés talán a Vadászkürt kiszítt pipa színére emlékeztető faburkolatát sajnálni, vagy a városligeti Gerbeaud-t, mely szinte csak azért omlott rommá, hogy ezentúl már mindörökre az operettszínpadokon épüljön újjá, a nagy keringő-jelenet díszleteként? S magát a Sándor-palotát is nagynehezen tudnám csak ixgy idézni magam elé, ahogyan a sikló századvégi üvegkalitkájából kilépve láttam, előtte a miniszteri kocsik csillogó-fekete testével, s a bolthajtásos, földszinti szoba falán a későreneszansz Madonnával! Beomlott padlását látom már mindig, miként az ostrom után, a mestergerendáról alácsüngő kék, vörös, zöld selyemszalagokkal, melyeket mintha egy gondos szertartásmester tárolt volna, hogy érdemkereszteket, kitüntetéseket fűzzön rájuk. Mikor akadt volna ez országban annyi érdemes ember, hogy elfogyhatott legyen köztük rendjel-szalagok ily hatalmas készlete? A márványistállóban rothadt krumpli hever, a pincében félmeztelen női hulla, s vigyázzba merevedett SS-katonák : a kijáratok elé felállított gépfegyverekből még ki sem szerelték a tölténytárakat! Empire-kerevet mályvaszín selyme az egyik terem sarkában : a földön szerteszórt levelek — gratuláló sorok Lakatos miniszterelnök kineveztetéséhez. Vékony, zöld selyempapíron töltőtollal írt bizalmas jelentés magához a »nemzetvezetőhöz«: a bécsi magyar kolónia »hungarista szempontból való megbízhatatlanságáról« számol be valaki. A városrész, a Vérmező mögötti hegyeken, ez a szelíd és barátságos negyed, kocsmáival, öröklakásaival és villáival, az ostrom után úgy festett, mint valami vad hegyvidék, eső-és szélmorzsolta sziklákkal, szeszélyes ormokkal és gerincekkel — a háború képzelete messze túlszárnyalta az életét s mintha valami »formabontó«, irracionális festészeti irány szolgálatába állt volna. Ezen a gyepen, amikor még zöld volt, a Vérmező gyepén, reggelente vidám lovakat láthattunk az elrobogó villamosról, egy idejétmúlt huszárhetykeség szilaj vágtázásait. A városrész siratása itt immár az ifjúságévá is válik, mely itt tűnt el, ennek a negyednek múlékony élvetegségével, csalóka pezsgésével együtt. Ki ül le immár a Regent asztalaihoz, a park fái alatt, a Rózsadomb kertjeinek nedves, 128