Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - SŐTÉR ISTVÁN: Városrészek siratása

A városligeti Gerbeaud épülete az ostrom után Здание Жербо в городском парке после осады The City-Paik Gerbeaud building after the siege Le pavilion de la patisserie Gerbeaud an Bois de Ville, apres le siege VÁROSRÉSZEK SIRATÁSA Halott barátokat búcsúztatunk hónapok óta irodalmi folyóiratokban és újságokban : már-már azt hisszük, kimerült a szomorú névsor, de hol a rádiónak, hol a hetilapnak jut még eszébe egy-egy újabb név, s a halottak műve hovatovább kiszorítja az élőkét! Annyi barát közt, kiknek testét hol az ostromolt főváros sáros közterei nyelték el, hol dunántúli munkatáborok temetkezőhelyei, megfeledkezünk a nem kevésbé kedvesekről és hívekről: utcáinkról s a házakról, melyeknek beomlott küszöbét többé nem léphetjük át. Dermedt, eltorzult arcukba immár úgy tekintünk, hogy mögöttük, az egykorira, a megejtőre és szépre emlékezni sem merünk : minap idegenkedőn, hitetlenül néztem egy híradómoziban a hidat, valószerűtlenül sugárzó, nyári délelőtt fényeiben ; építménye egy verssor könnyed szilárdságával és biztos szerkezetű erejével ívelt a partok közt és sima hüllőkként csúsztak hátán Buda felé az »áramvonalas« villamoskocsik. Igen, a régi hídra már nem is emlékezünk, egykori képét inkább csak »elhitetjük« romokba fáradt szemünkkel. S eszembe j ut az alkonyati óra, húsvét után, mikor először mentem át Pestre, ama másik hídon, elámulva idegen, barbár és mégis megkapó színességén : a kis zászlókon, a feliratokon és képes táblákon, a vígan vágtató orosz szekereken — mintha Muszorgszky szvitjének valamelyik tétele elevenedett volna meg, a »Kiállítás Képeinek« egyike, álomszerűen, s telepedett volna, fantasztikus látomás, a Vámház-körút torkolatába. Ó, régi kerületek, hát már sohasem gyúlnak lámpáitok, a tavaszi fák lombjai közé bújtatottak, a Horváth-kert, a Vérmező, vagy a Dunapalota környékén? Érzékeink miféle legmélyére száműzetett az emlékezés, mely az Auguszt-cukrászda hosszú termét idézné, december ködéi közt, rózsaszín selymű csilláraival, s a falakon a bécsi rokokó csipkéinek, rizsporának hódoló olajfestményekkel, melyek csak ide illettek, e cukrászdái habok és illatok közé? Izmaim még soká emlékeznek ama lépcső enyhe, méltóságos emelkedésére, mely a Vigadó hangversenytermének küszöbére vezetett, a nagy, fehérre lakkozott ajtók elé, melyekhez mindig oly későn érkeztünk, hogy a 126