Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1943

6

tásában is megmagyarázza, vagy legalább is arra törekszik, a homo divinans érzelmi élményeinek megfelelően alakítja és azokhoz idomítja. Ebben volt elhunyt kartársunk utolérhetetlen.

Életét az igaz, szép és jó kötötte le.

Minden komoly munkát követelő szigora mellett gyöngéd szerető a szíve, aki kemény szigora fölé a mosoly sugarát tudta feszíteni, hogy békét árasszon, s védje, óvja a gyermek boldogságát.

Előadásában hullám hullámra gyürőzik, probléma problémát te. met el, s alig elérhető magasságban tornyosul. A tanulók pedig hódoló csodálattal adóztak munkáló gondolatgazdagságának. Az ilyen telítettségű tanári életben annyi belső energia halmozódik fel és életre szökésében annyira túlfeszült, hogy ebből csak tragikus elmúlás fakadhat. így roppant össze szinte lobogón a benne összegyűlt erő. Végzetes örökség, alig megföllebbezhető tanári sors.

Kiváló, bölcs tanár volt. Tapasztalatokban gazdag, ragyogó tehetség, tüzes energia, ifjúi lelkesedés lakozott benne még idős korában is. Ha beszélt, nemcsak a nyelve szólott, beszélt a lelke is. És ez a lélek harmatozott, szóródott, parázslóit a fiatal telkekbe.

Hatalmas tudása, csillogó intelligenciája emelte magasra az ő tanári katedráját, aki szelleme csillogó kincsei örökösévé a jövő generációt tette.

Munkáraindító szava — amikor elhangzott a folyosón, — „lányok“ — riasztó szózat volt, amely csapkodta az alvó lelkiismeretek ajtaját. Ha majd a vulkanikus mai kor hullámzó lávája szilárddá merevedik, s a tanítványok megmérnek bennünket, Nála a mércét nem lehet alacsonyra tenni, hanem magasra kell ütni. A tanárság igazi elitje volt, akinek szellemi horizontja nemes, magas, széles.

»

„Isten leikéből a legszebb sugár

Csillag, mely földről szikrázik az égre.

Ilyen volt mindig a magyar tanár.“ (Móra F.)

Az állást nem hivatalnak nézte, hanem hivatásnak érezte. Nem a nehéz, tövises, keresztes pályát látta, hol előmenetel nincs, csak halad korban, gyarapodik kórban, eszményei vesznek, nem, nem látta ő a sarat, mellyel pályáját dobálják, a tövist, mellyel nyughelyét készítik, a keresztet, melyre annyiszor feszítik, Ő csak egyet látott, egyet érzett, hogy a tanár a teremtő Isten munkáját, művét viszi diadalra, mikor világosságot gyújt az ifjú lélekben, mikor szépre, nemesre edzi az érzelmi embert, mikor jóra acélozza a tétova akaratot ... Erős akarat, határozott és következetes meggyőződés, férfias nyíltság, sokoldalú tudás, didaktikai művészet tették őt a magyar nemzetnevelés kiváló tanárává.