Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1943

23 Hagyományos kegyelettel ültük meg a szabadság ünnepét márc. ,15-én s ez alkalommal Perczel Mór tábornokról is megemlékeztünk emlékműve előtt. Március 20-án az iskola Kossuth emlékünnepének rendezésében vettünk részt számos szereplővel. December 16-án irodalmi délutánt szenteltünk a nemrég elhunyt nagy magyar író, Móricz Zsigmond emlékének. A szereplők Móricz- szemelvényekre felépített előadásokban mutattak rá az író jellemző sajátságaira, ezenkívül Ady-, Sinka- és Erdélyi-versek szavalása tette teljessé az est magyar népi hangulatát. Bevételünket a könyvtár gya­rapítására fordítottuk. Mint a díszgyűlések szereplőit és a kör legmunkásabb tagjait ki kell emelnünk a következőket: Tomka Márta, Boross Géza, Ihászy Lajos Vili. o. és Benkő Klára, Kunszt Márta, Dlusztus Imre, Mess Béla VII. o. t. Márc. 15-én szép sikerrel szerepelt az ünnepélyen a gimnázium vegyeskara Schnell József énektanító vezetésével. Egy intézeti zene­kar megszervezése is folyamatban volt az önképzőkör keretében, de rövid életű működésének a korai tanévzárás véget vetett. A kör az elmúlt esztendőben a következő újságokat járatta: Új Magyarság, Magyar Nemzet, Magyar Üt, Magyar Futár, Nemzeti Sport, Sporthirlap. Nagy népszerűségnek örvendett a kör cca. 1000 kötetes könyvtára is és köteteit a tagok szorgalmasan forgatták. A kör anyagi helyzete a következő: Bevétel: Multévi maradvány tőkésítésekkel . . 670.20 P Tagdíjakból V/5-ig befolyt .... 505.— P A Móricz-est bevétele ...... 147.— P összesen 1322.20 P Kiadás .. 329.34 P Maradvány 992.86 P A tanári testület hozzájárulásával a maradványt a könyvtár gya­rapítására fordítjuk. Gyalog Béla vezető tanár. 3. A „Lehr Albert Szavaló és Nyelvművelő Kör“. Rózsa Sándor tanár irányításával működött. Ez évben választotta a nagy magyar nyelvész: Lehr Albert nevét címéül, aki német neve ellenére a magyar róna fiait tanította a magyar nyelv szépségére és sajátosságaira. Rövid időn át intézetünk tanára, majd igazgatója is volt. A nagy és lelkes elindulásunk azonban megtorpant a .vészesen

Next

/
Thumbnails
Contents