Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1941

G

I DEMIÁNY ERVIN t

Két hónappal ezelőtt, április 16-án váratlanul elköltözött az élők sorából Demiány Ervin, a bonyhádi ev. gimnázium kiváló igazgatója. Vacsorára siető tanítványainak még mosolyogva köszöngetett vissza, belordult háza kapuján s egy végzetes pillanat múlva riadt megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy nincs többé ő, aki mindig az erőt, az állandóságot, az elpusztíthatatlannak gondolt szilárdságot jelentette közöttünk. Szinte lehetetlen volt elhinnünk, hogy akinek a szava, hangja még ott rezgett a a levegőben, ily hirtelenül és valóban árván hagyott bennünket s immár földöntúli magasságokból figyeli családjának s második otthonának, szeretett iskolájának sorsát.

A bonyhádi ev. gimn. 1906-ban választotta meg tanárának. 36 évig szolgálta az iskolát, az utolsó négy esztendőben mint igazgató. A fenntartó egyházmegyének hosszú ideig főpénztárosa volt s különféle bizottságainak tagja. De az ő munkájának értékét nem lehet e szavakkal lemérni, tanár, igazgató, nevelő vagy egyházmegyei tisztviselő, mert több volt ennél: egészen az iskoláé volt. Érte élt, érte áldozta fel magát. Féltette, mint szülő a gyermekét, őrizte, mint legdrágább kincset, dolgozott érte, nem kérdezvén, kötelessége-e ez neki vagy sem, s összenőtt, eggyé forrott vele, alkotván együtt időt álló, kemény ötvözetet.

Reggel elsőnek lépett az iskolába, a koradélután már újra munkahelyén találta, s este mikor mi sétáltunk, irodájának ablakai éber szemekként világítottak a sötétségbe. Ki tudja megmondani, hol lakott többet, otthon vagy az iskolában? Soha nem kereste a kényelmet, nem ismerte a pihenést, életeleme volt a munka.

Munkája mintaszerű volt, több mint kötelességteljesítés: hivatásbetöltés. Oly végtelen alapossággal, oly páratlan tökéllyel töltötte be hivatását, hogy e tekintetben Isten elhívó szaván kívül csak lelkiismerete vezethette, meg az a nagy-nagy szeretet, mely iskolája iránt eltöltötte.

A szeretet alapvető vonása volt egyéniségének. Tiszta kék szeméből szelídség, jóság és szeretet sugárzott. A szepességi szülői házból hozta még magával ezt a gazdag örökséget, hogy uj fényt gyújtson számára saját családi életében és elárassza melegével tágabb családját, iskoláját is. Hány aggódó édesanya arcán engedett fel a szorongás, mikor vele beszélt, s megnyu-