Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1941
52 megállapított önmagát igazoló, örök törvény. Amit így és, máskép is lehet értelmezni: az hazugság, terhelten jött a világra. Aminek két értelme van, annak egy értelme sincsen. Az Isten igéjén rajta van — az Örökkévaló kézjegye, igazságpecsétje. — Ezért világos, tömör, erős, tartalmas, felebbezhetetlen, mint hadvezér szava a csatában. Az „Ev. Diákszövetség“ az 1941/42. évben abban összpontosította munkáját, hogy Isten igéjének gyújtópontjába állította az élet forrongó eseményeinek képét, mindenütt rámutatva a hit és erkölcsbeli igazságok felfétlenségére, megdönthetetlen örök érvényére. E szellemben munkálkodtunk a rendes gyűléseken, ima és bibliaórákon. A gyűlések munkaprogrammjaként: ének, ima, igeolvasás, munkálatok ismertetése és bírálata szerepelt. Az úgynevezett „diákórákon“ az ifjúságot érintő minden probléma: megbeszélés tárgyát képezte. A szövetségnek ez évben 125 tagja volt, titkára: Halász József Vili. oszt. tanuló. Bevétele 127.20, kiadása 37.48 P, vagyona ez időszerűit 391.88 P. A gyámintézet céljára1 42 P-őt gyűjtöttünk. Templomépítésre 15 P-őt adtunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy az egyházi felsőbbség Fábián Imre főesperes úr révén ez évben is megtartotta — az ifjúság részéről örömmel várt csendes napokat. — Március hó 22 , 23. és 24-én ment végbe a mélyen szántó evangélizációs munka, amelyen még nt. dr. Schlitt Gyula majosi lelkész-alesperes, Zulauf Henrik a Fébé igazgató lelkésze és Schád János bábonymegyeri lelkész urak vettek részt. Igaz köszönetét mondunk ezúttal is a fáradhatatlan, odaadó munkáéit. Isten igéjének aranyekéjével szántottak, vajha magvetésük 100 annyi gyümölcsöt teremne! Hálás szívvel és igaz köszönettel emlékezünk meg e helyen Koritsánszky Ottó egyhm. másodfelügyelő úr 50 P. pályadíjnak szánt nagylelkű adományáról. A pályatételek a kővetkezők voltak: 1. „A csendes napok tanulságai.“ 2. „A hősiesség lelke evangéliumi megvilágításban.“ A pályadíjból 10-10 P-őt Halász József Vili. és Szepesi György VII. oszt., 15-15 P-őt Tomka Márta VI. oszt. tanulóknak ítéltünk oda. A decemberi vallásos estélyen a vallástanár előadást tartott „Széchenyi István gróf vallásos lelkületéről.“ „Szabad magyar“,' és „meggyőződéses Krisztushívő“ — ez a kettős életeszmény lebegett szemünk előtt. Vajha az isteni gondviselés minden jövendő életet megvilágító röntgen sugara, az Isten békességében élő, csendesen munkálkodó hívő diák- emberek képét mutatná az 1942/43-as tanévben.
