Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1941

18 következetes. Gyűlölte a magyar Káinokat, a pártoskodókat a „kenyérmezei“ maradhatatlanokat. Az ő nevelő munkásságának fém­jelzője a végzett munka alapossága, a példaadás becsülete, a fáradhatatlan kitartás és lelkesedés, a Krisztus-ismeret. Fana­tikusa az igazságnak, lelkesedett érte, ha annak gyökerei az erkölcsi törvények talajába nyúltak. Amikor górcsővel vizsgálta a természet titkait és teleszkóppal a csillagok pályáját, az uni. verzum és természet misztikus tömegét, a nap protuberanciáit, eget és földet, mélységet és magasságot, akkor is Istenhittel tanított. A magyar műveltségtudat apostola, a nemzeti művelő­dés gondolatának soha nem fáradó virrasztója. A maga hitét, nemességét gyúrta, birkózta bele csorduló- telitettségű, munkájába. Űzte, hajtotta mindig végzete, áldott elköteleztetése. Munkája valódi nemzetnevelés. Nemes személyi­ségével nevelőhatású, mert a magyar történelem véres humuszá­ból nőtt ki az az érzéke, amellyel a természet ismertetésénél is eszméltetett és érzéshullámokat korbácsolt fel az ifjúság szivében, azzal, hogy az elszakított területek tanításánál megláttatta tanítványaival a véres magyar századok komor árnyait, a magyar katonák hekatombáinak hazasíró lelkeit. Szinte el-el akadt a pálca kezében, amikor Csonka-Magyarország határait mutatta, mert vérével áztatta fel annak minden rögét, Nincs ma történelmibb-erejű munka, mint a magánéletben is az erkölcsöt, jellemet megszobrosító, lelkiismeretes magyar tanárnak nemzet, egyház- és ifjúságszolgálata. Ebben volt Posevitz Vimos, nagy,, kiváló, céltjelentő ornamentika az élet dómfalán. Nemes érzülete erkölcsi alkatát, állandóan áthevítette, fehér izzásában kiégette belőle az emberi alacsony szenvedélyeket. Élete egy célra tört mindig : teljesíteni híven az elvállalt munkát agya minden tudásával, érzülete teljes melegével. Egyéniségének varázsa mindig az egyszerű megnyilatkozásában, kiméletes jó­ságában és szeretetreméltóságában rejlett. Mindig megtartotta egyszerűségét és éppen ezért előkelőségét. A természettudósnál sokszor észrevehető volt az élet közel­ségének a hatása; idengenkedett a szavaktól, retorikától, reális lett. A magyar élet véres, könnyes és sáros realitásaiból tapo­gatta ki, a jövőfelé mutató nagy tanításait. Munkájának közép­pontjában a teljesítmény fokozása állott. így köszönheti a táp­intézet, melynek — 1918 óta — eforusa volt, a ma értékben alig felmérhető gyarapodását az ő hozzáértésének, önzetlen fára­dozásának és egyedülálló hűségének. Nem méltatlan örököse a teremtőerejű nagy Marhausernak. E két név sohanemmuló

Next

/
Thumbnails
Contents