Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940
látnivalót nyújtott, de valósággal megbűvölte a tanulókat a királyi termek csudálatos szépsége. Tróntermek, királyok és királynők fogadótermei, a íalak gazdag aranycirádái, a selymek, brokátok káprázatos tobzódása, remek szobrok, képek és fanyar történelmi levegő. Magyar vonatkozású képeket alig látunk, régi nagy királyaink száműzve, Lipótok és Ferdinándok tartják birtokukban ezt a sok szépséget, a képeken a magyarok csak mellékalakok. Valószínű újabb szerzemény Rákóczi Ferenc a két fiával. Kellemes, meleg oázis Erzsébet királyné kék bajor szobája. Melancholikus érzéssel búcsúzunk a tündéri termektől. Őrségváltásig benézünk a Mátyás templom szépséges belsejébe, ahol éppen nagymise folyik operaházi énekesek közreműködésével. Tehát egyszerre két magasrendű esztétikai élvezetben van részünk. Majd kimegyünk a Halászbástyára és gyönyörködünk Pest-Buda fenséges panorámájában. Azután megtekintjük Buda nevezetesebb tereit, épületeit s fél 1 re visszamegyünk őrségváltásra. Skarlát piros ruhában lassú ütemben vonulnak el előttünk a testőrök, majd talpig zöld magyarban tompa dobütésre a koronaőrök. Egy-egy remek színfolt a magyar előidőkből. Majd döngő díszmenetben az őrségváltó honvédcsapat a katonazenekar pattogó ütemeire. Ezzel be is zárul a délelőtti gazdag programm és megyünk ebédelni az Erzsébet-téri kioszkba a történelmi Lánchídon keresztül. Útközben Vörösmarty szobrát szemléljük meg. Ebéd után az Országház-térre vonulunk. Megnézzük a Széchenyi, Kossuth, Rákóczi szobrokat, azután eltűnünk a parlament hatalmas kupolái alatt. Végig járjuk a világ legszebb parlamentjét, melyet még boldog Nagymagyarország épített 31 millió korona költséggel. Gyönyörködve járunk a hatalmas elmével megkonstruált tündérpalotában, melyben a nyugati építő stílus ölelkezik a keleti ornamentikával. Innen a Margit-szigetre sétálunk át. A fiúk egy része engedélyt kér, hogy megfürödhessék a fedett uszodában, a többivel végig járjuk a szigetet, amelyben már kezd kibomlani a tavasz pompája. Megnézzük többek között a gyönyörű Palatínus fürdőt. Fehérmárvány medencéivel, gyönyörű virágágyaival. A fürdő gondnoka elmondja, hogy minden idegen elismeri, hogy ilyen szépséges fürdő az egész világon nincsen. Majd lassan összeverődünk és elindulunk vacsorázni. Néhány