Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1939

57 A múzeumban szemünk elé tárult Érsekújvár egész története. A török 25 évig tartó megszállásából, a kuruc korból, a cseh megszállás idejéből sok érdekes emléket láttunk. A piactéren megmutatták nekünk Ocskay László lefejeztetésének helyét. Sajnos, a hires alagutat nem tekinthettük meg, minthogy a rendfőnök távollétében nem akartak bennünket beengedni, Különösen sokat tanultunk július 22-én Nagysurányba tett kirándulásunk alkalmával. A cukorgyár és a páratlan malom érdekelt itt bennünket. A cukorgyár 1868-ban épült, 1912-ben átépítették és kibővítették, úgyhogy ma 24 óra alatt 280 vagon cukorrépát dolgoz fel. Itt készséges felvilágosítás mellett részletesen tudtuk meg a cukorgyártás módját. Ugyancsak sokat láttunk a hires nagy malomban is. Július 24-én indultunk haza. Ezúttal azonban Budapestnek vettük az útirányt, onnét pedig este hajóval Bajára. Budapesten is volt néhány óránk a főváros szépségeinek megtekintésére. Kellemes emlékekkel és gazdag tapasztalatokkal zártuk táborozásunkat. A csapat évi munkáját 48 cserkész és 16 kiscserkésszel folytatta. A rövidhullámú rádió kezelésében való kiképzés tovább folyt Bene Ferenc zománcgyári grafikus úr vezetésével. Ezúton is köszönjük Bene úrnak szives, önzetlen csapatmunkáját. Sajnáljuk, hogy Nagymányokra való áthelyezésével kikapcsolódott a mi munkánkból. Az ő szerepét ifj. Vér Béla úr volt szives átvenni. A budapesti hárshegyi őrsvezetői táborozásra ezidén is, mint minden évben, küldöttünk résztvevőket, 5 csapattagunk megállotta a helyét a kemény munkát jelentő táborozás alatt. Ugyanők résztvesznek augusztusban is egy 10 napos tovább­képző táborban, sőt a segédtiszti kiképző táborba is mennek csapatunkból. Csapatunk belekapcsolódott a légoltalmi napok munkájába is az illetékes tényezők elismerésével. Gyűjtöttünk fémet is. Ezidei nyári táborozásunkat Kassára tervezzük augusztus havában. Végül jelentem, hogy Rothermel Károly úr 1 10 P-ős ado­mányából a csapat részére 10 gázálarcot szereztünk be (I. múlt évi jelentési).

Next

/
Thumbnails
Contents