Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1939

36 Az értekezleten megelégedését és elismerését fejezte ki nz igazgatónak és tanári karnak a jól végzett munkáért. Kiemelte az ifjúsági egyesületek fontos munkáját az önművelés terén s nagy örömmel hallgatta valamennyi kör által közösen megren­dezett díszgyűlésen a bemutatott szavalatokat, ének- és zongora­számokat. Az ifjúsághoz és tanári karhoz intézett szavai és út­mutatásai bizonyára nem maradnak Isten áldása nélkül! A hivatalos látogatásokkal kapcsolatban hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik szívesek voltak autóikat a gimná­zium rendelkezésére bocsátani így: Pétermann, Kari és Glaser, Dr. Benedek János járásorvos, Binder József állatorvos, Dr. Schreck Ádám orvos, Wéber Kálmán földbirtokos uraknak. A tanárok anyagi helyzete. Demiány Ervin igazgató 1940. júl. 1-én a VI. í. o. 1 fokozatába, Lövik Kálmán tanár 1940. júl. 1-én a VI. f. o. 2 fokozatába, Polgár Dezső tanár 1940. júl. 1-én a VI. f. o. 2 fokozatába, Kunszt Henrik tanár 1940. júl. 1-én a VII. f. o. 2 fokozatába és Tomka Gusztáv tanár 1940. júl. 1-én a VII. f. o. 3 fokozatába lép elő. Kitüntetések. A m. kir. belügyminiszter úr dr. Grosch Károly, gimn. felügyelő urat kimagasló szolgálatai fejében miniszteri osztályfőnökké nevezte ki. A m. cserkészszövetség igazoló főbizottsága vitéz Zerinváry János tanárt a cserkészet terén szerzett érdemei elismeréséül cserkésztörzstisztté léptette elő. Örömmel és büszkeséggel tekintünk mindkét kitüntetettre, mert az őket ért kitüntetés és elismerés fénysugarának örvend intézetünk is. Továbbképzés. Iskolánk 5 tanára nevezetesen März Konrád, vitéz Zerinváry János, Gyalog Béla, Merész Konrád és Paragh László részt vett a Székesfehérváron július 6 — 15-ig taitott nyári tanfolyamon. E tanfolyam Dr. Balassa Brúnó tank. kir. főigazgató buzgólkodására jött létre a mai magyarságunk élet­rajzának ismertetésére. Az előadók a magyarság legnagyobb szellemi vezérei voltak, kik a 600 hallgatónak s ezek által a tankerület valamennyi iskolájának teljes tájékozódást nyújtottak a mai magyar élet szövevényes kérdéseiben arról, mi a magyar, melyek magyar múltúnk tanulságai és milyen a mai magyar életünk. A tanfolyamon szerzett tapasztalatokról, az ott felvetődött sokféle értékes problémáról és hiánypótló ismeretekről vitéz Zerinváry János tájékoztatta a testületet.

Next

/
Thumbnails
Contents