Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1938

47 6 Sportköri jelentés A „Kossuth Sportkör“ 1938/30. tanévi alakuló gyűlését szeptember 19-én tartotta. Tiszteletbeli elnöke: Demiány Ervin igazgató, vezetője: Molnár Lajos testnevelési tanár volt. Az intézet tanulóinak teljes létszáma: 314. A magán­tanulók száma: 42. A testnevelés alól fölmentettek száma: 2. A testnevelési alapra fizetők száma: 277. Működő tagjai­nak száma: 210. Foglalkozásának heti óraszáma: átlag 3 óra. Működő szakosztályok: torna, atlétika, téli sportok, asztali tennisz, kosárlabda és labdarúgó. Szereplésére vonat­kozólag jelentem: december 4-én 12 tag résztvett a „Motesz“ jelvényszerző versenyén Pécsett. Vasjelvényt szereztek: Pecker Henrik, Bogdán László. Jung János, Krémer Kálmán, Wagner Ádám, Walter György és Wiesner Vilmos. Bronzjelvényt: John György Kardos Gyula, Kroitor Vilmos, Szabó Ferenc és Szendéi János. Május 19. és 20-án Szendéi János és Schäfer Péter résztvettek a kaposvári országos ping-pong versenyen. Győzelmet a miskolci és kaposvári versenyzők arattak 7 résztvevő intézet versenyzőivel szemben. A tanuló ifjúság tornavizsgája június 3-án volt. Az igen nagy számban megjelent szülők, az érdeklődő helybeli és vidéki előkelőség erős tapssal jutalmazta meg a 11I-VI1. osztálybeli tanulók férfias díszlépését, hatalmas tapsorkánnal az 1-11. osztálybeli növendékek nagyos komolysággal és örömöt nyújtó igyekvéssel végzett apró, de ütemes lépését. Állandó tetszésben rsszesült az ifjúság keresztező ellenvonulása 3-as oszlopból 12-es oszlopba; futó, ugró, dobó bemutatói; nyújtó és korlát gyakorlatai. 10-10 perces labdarugó versenye és végül elvonulása díszlépésben. Eremmel jutalmazottak: Schadt János Vili. o. t, ki a Matolay Elek emlékplakettjét kapta. A járási katonai parancs­nokság érmeit John György Vll, Csizmadia Elek VII., Wagner Ádám VI. és Bogdán László V. o. tanulóknak ítéltük. Pénzjutalomban részesültek: Szabó Ferenc Vb, Kardos Gyula IV., Becker Henrik VI. és Wiesner Vilmos 111. o. tanulók.

Next

/
Thumbnails
Contents