Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1936
41 Mint tanár pedig mellénk lépett és megfogta a kezünket. Keményen fogta, keményen s nem engedte, hogy csak egy jottányira is eltérjünk az általa elénk szabott útirányból. Belénk kapcsolta akaratát s mentünk megbűvölten utána. Benne a tanár korlátlanul ura volt lelkűnknek s minden szava, minden szemrebbenése rendelkezett velünk. Engedelmes szolgáivá lettünk legmerészebb szándékainak s utasításai a törvény szentségével hatottak reánk. Kérdezem ma.miért? Mi bírta bennünk az ostobán könny el miisködő diákot ily feltétlen hódolatra, engedelmességre. .!!?... Biztos .. . nyugodt fellépése az osztály előtt. ! Teljesen birtokában volt a közlendő ismeretek anyagának s ezért volt oly biztos ennek kezelésében. Könnyedén szedte széjjel előttünk a legnehezebb kérdést s tette érthetővé a legbonyolultabb problémát. Tudásának ez a feltétlensége markolt belénk s növesztette rajongássá iránta a tisztelet, hogy ige gyanánt fogadjuk minden szavát s vak odaadással engedelmeskedjünk követeléseinek. Pedig nehéz feladat volt néki engedelmeskedni. Sokat követelt... Munkát, szorgalmat, alaposságot és kitartást. Ezeknek megkövetelésében pedig kemény és szigorú. A mi hanyagság, könnyelműség volt bennünk, azt könyörtelen kézzel kihasította, hogy ugyancsak ily elszánt kézzel belénk építse a jót s a jövő életben annyira szükséges értékeket. Súlyos kezét mégsem éreztük sohasem tehernek. Nem ., hanem áldásnak. S ma egyetlen nagy, közös áhítatban olvadnak mindannyiunk imái : Istenünk, Atyánk, legyen megáldva az a drága kéz még halott poraiban is, mely oly keményen, oly biztosan vezetett. Nem volt nekünk teher e kéz, mert keménységében, szigorúságában ott éreztük az igazságosságnak igazoló hatalmát. Ha megdicsért, büszkék voltunk s megnyugodtunk, ha büntetett. Meg voltunk győződve, hogy mindig úgy a legjobb, amint ő cselekszik velünk. Ha a tanár magatartásával ezt a meggyőződést tudja megérlelni a diákban, akkor nyert ügye van. S Beke Andornak ez sikerült. Nem vezették soha kicsiuyes érzések, csak a szent hivatás mélységes átéléséből származó eszmény, az embernevelés eszménye. Az érzelemváltozásoknak még szinét sem láttuk rajta. Mindig nyugodt volt s a külélet harcai keltette hangulatok érintetlenül hagyták. Neki szentély volt az osztály s mielőtt oda belépett, levetette magáról, ami földi por volt rajta és gyarlóság. Tanítása imává magasztosult az emberiség haladásáért, boldogulásáért. Tanár volt a szó legszorosabb értelmében. Munkája hivatásteljesítés és nem kenyérkereset. ítélkezéseiben pedig kérlelhetetlenül igaz. Szinte úgy látszott, mikor mint tanár állt előttünk, hogy kihullott belőle a megértő szeretet... De nem. A tanár fegyelmező szigorúsága mögött ott rejtőzött az ember, a maga természetes jóságával, hogy puhítsa, melegítse azt. A szigor s a szeretet nála eggyé olvadt s ugyanazt a célt szolgálta, a növendék fejlődését a jó felé. Emberi-tanári sajátságainak e csodálatos összhangjában nyeri kiteljesedését nagy egyénisége s lesz nevelővé. Mint nevelő felemelt és magához ölelt. A keze fogott bennünket s a szive meg hivott... A kettőnek összehatásából pedig észrevétlenül i
