Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1936

80 f, Csekő Ede főjegyző úr 5 P, dr. Dimb Jenő orvos úr 1.50 P, Emele Károly ezredes úr 50 f, vitéz Hargittay Károly főjegyző úr, 2 P, dr. Kaisz István úr Lőkösháza 3 P, Koritsánszky Ottó felügyelő úr 2 P, Korpolay (iyula igazgató úr 2 P, März Konrád tanár úr 1 P, Müller Róbert főesperes úr 2 P, N. N. 3 P, Pannónia nyomda 2.50 P, Reidl Sebestyén úr 50 f. A feiülfizetósekért hálás köszönetét mondunk. Március 13-án finn délutánt rendezett a Kör a magyar-finn rokonság gondolatának ápolására és elmélyítésére. Az ünnepi beszédet Keszthelyi Dániel ifj. elnök tartotta. Szerepeltek még: Blum Éva, Pereszlényi Elemér, Martiny Miklós, Fábry Győző, Kerti Károly és Szebényi Gyula Vili. o. tanulók. Utóbbi kettő Nagy Zoltán V. o. tanuló kísérete mellett és Dr. Somogyi Józsefné úrnő betanításában eredeti finn dalokat adott elő. Május 30-án díszgyűlést tartott a Kör a tornacsarnokban nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében. Ez alkalommal hódol­tunk Vörösmarty Mihály emlékezetének a Szózat százéves ünnepi évfordulóján. Ugyanakkor mutattuk be a díjnyertes pályamunkákat is. Szerepeltek: Keszthelyi Dániel, Pálos Ferenc, Bachát István Vili. o. Schlitt Teréz, Szentiványi Olivér Vll. és Szentiványi Éva V. o. tanulók. Ünnepélyeink kiegészítő és kedvelt műsorszámát mindenkor az intézeti énekkar fellépése szolgáltatta. Vezetőjének, Berkényi Ádám tanító úrnak ez úton mondunk köszönetét a betanítás fárad­ságos munkájáért. A Petőfi kör kebelén belül mint külön szakosztály működött a zenekar, mely az iskolai ünnepélyeken és az önképzőköri gyűlé­seken több ízben is feliépeit. A tanév végén pedig gazdag műsorú külön zene-délutánt rendezett. Vitéz Zerinváry János gimn. tanár úr értékes támogatása mellett Mestyán Rezső Vll. o. tanuló fejtett ki egész éven át lankadatlan buzgóságot és nagy zenei képzettséget az előadott darabok betanításában és a zenekar vezetésében. A Kör munkálkodásának színhelyét kiterjesztve, vitéz Molnár László testn. kirend. vezető úr értékes támogatása mellett népművelő előadásokat tartott Váralján, Majoson, Tevelpn és Cikón. A falu népe, levente ifjúsága mindenütt megértéssel, szerető figyelemmel hallgatta előadóinkat, akik közül megemlítjük Keszthelyi Dániel if­júsági elnök, Bachát István, Szebényi Gyula, Zimándi József VIII. o. t., Pécsek József, Mestyán Rezső Vll. o. t. és Schaadt János VI. o. tanuló nevét. Végeredményben tehát örömmel állapítható meg, hogy az önképzőkörök életében országosan mutatkozó válságból van kivezető út. Csak meg kell adni a fejlődés alapfeltételeit: a szabadabb kere­tek közötti önkéntes tömörülés lehetőségét, s a helyi viszonyoknak és a tagok érdeklődési körének megfelelő célkitűzéseket. A Petőfi kör ez évi kísérleti esztendeje sok tekintetben beváltotta a hozzá­fűződő reményeket és sok irányú, buzgó munkássága megelégedéssel és bizakodással töltheti el a kör tagjait a jövőre. Kívánatos, hogy a kör jövő évi tagjai a szép eredménnyel megindult kezdeményező munkát minél sikeresebben folytassák.

Next

/
Thumbnails
Contents