Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1935
41 várakozásnak minden tekintetben megfelelt s így állásában véglegesítve lett. Az ételek izletesebbek, az étrend változatosabb és a kényesebb igényeket is kielégíti. A tápintózet korlátlan számban vesz fel tanulókat. Az évi díj változatlan maradt és negyedévi részletekben előre fizetendő. Méltánylást érdemlő esetekben az ellátás díja havonta is fizethető, de ez esetben minden hónap 8-ig beküldendő. A részletek be nem tartása a fizetési kedvezmény elvonását, sőt a tanuló eltávolítását vonhatja maga után. Jelentés a Diákotthon működéséről az 1935-36. tanévben. A szept. 9-én felavatott új diákotthon szeretettel fogadta növendékeit falai közé s a vezetőség minden igyekezettel azon volt, hogy a bentlakó ifjúság valóban a szülői hajlékot pótló otthont nyerjen az új épületben. Az új épüb-t úgy nevelési, mint tanulmányi és egészségügyi tekintetben teljesen megfelel rendeltetésének. Tágas, világos és levegős tanulótermeiben minden növendéknek külön munkaasztal áll rendelkezésére, ahol egymást nem zavarva végezhetik házi leckéiket, a hangosan tanulóknak a folyosó és előtér nyújt alkalmat a tanulásra, az őszi és tavaszi szép napokon pedig az intézet előtt elterülő befásított részen a szabad levegőn végezhették leckéiket. A vezetőség arról is gondoskodott, hogy azon növendékek, akikkel instruktor foglalkozott, külön helyiségben zavartalanul végezhessék munkájukat. Intézkedéseinkkel elértük, hogy a bentlakó növendékek tanulmányi eredménye kielégítő volt. A hálótermek elhelyezése és berendezése nyugodt pihenést biztosít a növendékeknek, a mosdóhelyiségek és zuhanyfürdő pedig bőséges alka'mat adnak a test ápolására és tisztán tartására. A gyengélkedők külön betegszobában nyertek elhelyezést és ápolást. A növendékek egészségi állapota jónak mondható. A bentlakó növendékek létszáma az év végén 51 volt. Tájékoztató a jövő 1936-37. tanévre. A Diákotthon bentlakó növendékei lakást, fűtést, világítást, mosást és tanári felügyeletet kapnak. Étkezést a gimnáziummal kapcsolatos tápintézetben nyernek. Az alapétkezés az ebéd és vacsora. Külön díj fizetése ellenében a tápiutézet a szülők kívánságára reggelit és ozsonnát is ad. Ebbéli kívánságukat a belépéskor nyilvánítják s az évközi esetleges változtatásokai minden hó 15-ig tartoznak bejelenteni. A bentlakás évi díja ‘10 P. felvételi és 140 P. lakásdíj. Intézeti matrac, ágytakaró használat és fürdődíj havi 2 P. A felvételi díj a felvételkor esedékes, a lakásdíj és fürdődíj negyedévi részletekben. Külön kérelemre havi részletfizetést engedélyez a fenntartóság.