Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1935

30 kívül az év fontosabb eseményei voltak a csapat életében: A , jétett hét“ karácsonykor. A fiúk által beadott naplók bizonyították, hogy a csapat tagjai mennyire törekedtek, minél értékesebb „jó-tettet“ végezni. A második nagy megmozdulás amelyben részt vettünk, az 1936. évi március 29-én megrendezett országos kémhajsza volt. Úgy a csapat felriasztása, mint a beállított kém elfogása teljes sikerrel járt. E regényes vállalkozás élményt jelentett a fiúk életében. Az országos, budapesti, Hárs hegyi húsvéti őrsvezetői táborba, két tagot küldöttünk, akik itthon értékesítik a táborban nyert ismereteiket. Csapatparancsnok maga is gondoskodik az intézetből távozó őrsvezetők pótlásáról, új őrsvezetők kiképzésével, külön őrs­vezetői tanfolyamon. A csapat legnagyobb teljesítménye azonban a tolnamegyei cserkésznap megrendezése volt Bonyhádon, 1936. évi április hó 26-án. Ez alkalommal tartották a megyei csapatok évi közgyűlésüket. Részt- vettek a napon Dombóvár, Szekszárd, Pécs cserkészei, azonkívül Bátaszék, Szekszárd, Nagymányok, Váralja apródjai, a helybeli evangélikus iskola apródjain és csapatunkon kívül. A cserkésznap megrendezésének irányító munkájában Hajas Béla reálg. igazgató, Tolnavármegye Intéző Bizottságának tagja, Szervező Testületi Elnök, Knábel Vilmos elemi isk. igazgató, apródcsapat parancsnok és alulírott vettek részt. A cserkésznapot megelőző estén tiszti értekezlet volt, melyen alulírott parancsnok értekezett az őrsvezető képzésről, a közgyűlésen pedig beszámolót tartott a vármegye csapatainak évi munkájáról. A közgyűlést követő délutáni bemutatókon, úgy szintén az esti tábortüzön is csapatunk kivette megfelelő részét. A bemutatón csapatunk 10 tagja, mint kiképzett tűzoltó is szerepelt. A kiképzésért hálás köszönetét mondunk e helyütt Knábel Vilmos tűzoltó főpa­rancsnoknak. A cserkésznap egészen megváltoztatta Bonyhád képét. Majdnem félezer cserkész lepte el Bonyhád utcáit. Emelte a nap jelentőségét az a körülmény is, hogy azon résztvettek ; vitéz Faragó Ede országos vezető tiszt Budapestről, dr. Bartók Egyed kér. ügyv. elnök Pécsről, Uzoni László kér. főtitkár, Vokányi Árpád kér. vezető tiszt, Tolna vármegye cserkész Elnöksége, vitéz Makray Lajos orsz. gyűlési képviselővel és Faludi Ferenc ügyv. elnökkel az élen és Bonyhád vezető egyéniségei. A cserkésznap sikeréért azonban a legnagyobb hálánkat Bonyhád nagyközség társadalmának tartozunk, a legnagyobb tisztelettel ki­fejezni, a családoknál szálláson és élelmezésre elhelyezett cserkészeknek telülmulhatatlanul szíves vendéglátásáért. így sehol másutt, az or­szágban nem láttak cserkészeket, mint a cserkésznapon, Bonyhádon. Az összes igen tisztelt vendéglátóknak hálás köszönetünket fejezzük ki az összes csapatok nevében, amelyek élvezték a vendégszeretetet és amelyek nem győzik azóta sem dicsérettel emlegetni a Bony­hádon töltött szép napot, a soha másutt nem tapasztalt vendégszere­tettel.

Next

/
Thumbnails
Contents