Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1934
41 A tanuló ifjúság ilyen mérvű támogatását az iskola és ifjúság nemeslelkű barátai tették lehetővé. A jutalmak önkéntes adakozásból gyűltek össze. Ezt az önkéntesen megnyilvánuló áldozatkészséget ezúttal egyszerű köszönet nyilvánítással tudja viszonozni az iskola igazgatósága. A jótett önmagában hordja jutalmát. A kegyelet indítja az igazgatóságot e helyen annak a megemlítésére, hogy a fenntartó testületnek egy korán elhunyt lelkes tagja Szendró'dy János gyönki főjegyző úr egyik bizottsági fuvar és napidiját tette le az igazgatónál jutalmazás céljából Az Úr november első napjaiban magához szólította szolgáját; az ifjúság iránt melegen érző szivéről tegyen tanúbizonyságot az a letét, amellyel a megboldogult német anyanyelvű, a magyar nyelv tanulásában szép eredményt elért tanulót akart buzdítani. Szertárak gyarapodása. Tanári könyvtár. Folyóiratok: A.) Vétel utján: Irodalomtört., Közlemények, Keresztyén Igazság, Magyar Nyelv, Magyarosan, Protestáns Szemle, Századok, Tanáregyesűleti Közlöny, Természettudományi Közlöny. B.) Ajándék utján : Magyar Paedagogia, (V. K. M. aj.) Miskolci Jogászélet (Kiadó aj.) Testnevelés, Turistaság és Alpinizmus (VKM. aj ) Könyvek: A.) Vétel utján: Az Erdélyi Helikon jubileumi 10 kötete, Kiss József és kerek asztala, Magyar Gaudeamus. BJ Ajándék utján: Magyar Pedagógiai Lexikon, A magyar középiskolák statisztikája, (V. K. M. aj.) Az elemi és középfokú iskolák vezér és segédkönyvei, 14 drb. statisztikai kiadvány (Bp, szf. aj.). Arany János Emlék-könyv. Pap Károly: Arany széptani jegyzetei, A M. Tud. Ak. Kazinczy ünnepe (M. T. Ak. aj.) Szigetby Lajos: Ev. magyar arcképcsarnok (Bp. ev. leánygimn. aj.) A Fővárosi Könyvtár Évkönyve 1932. (Liffa L. aj.), Die Geschichten des Herodotos 2., Platons Apologie und Kriton (Limberger Albert aj.) Csörgey Titusz ; A madár védelem a kertben (Páldy Géza aj.) Bőhm Károly : Adalékok (Dr. Bánkuti Dezső aj.) Petőfi Kör könyvtár: Vétel utján. Babai: Rózsafabot, Babits: Az európai Írod. tört., Babits: Halálfia, Balassa: A magyar helyesírás, Bródy S: Legszebb írásai, Cholnoky; Hazánk és népünk, Donászy: Egy magy. diák élete Mátyás korában, Eckhardt: Magyarország története, dr. Léderer: Egyetemes mtiv. tört., Marczali : Erdély tört., Mészöly: Földiekkel játszó, Móra F.: Aranykoporsó, Nagy E.: A kabaré regénye, Piuhár: Sportok könyve, Tóth: Magyar anekdotakincs. Tanfolyamok. A német társalgási tanfolyam növendékei: Vezető : Kunszt Henrik tanár. Fehér Vilmos, vitéz Hargittay Győző, Hódi Pál, Horváth Gyula, Kassai László. Pogány István, Szarvasy István, Vajda Jenő Vili. Bachát István, Fábry Győző, Moussong Pongrác, Nemere Pál, Pereszlényi Elemér, Pfeffer István, Szállásy Aurél, Zimándi József VI. o. t. A rajz tanfolyam növendékei: Vezető: März Konrád. Blmn Eva>