Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1931

7

mélységes alázatra, bűnbánatra, a nemesebb és értékesebb jövendő kiküzdésére indítsanak bennünket! Alkonyba borul most a lehanyatló iskolai esztendőnek napja, bágyadt fényében harcrakész uj ifjú ármádia vonul nehéz, szirtes utón a boldogabb élet igéretföldje felé. Dübörgő menetelésükbe szinte észrevétlenül, mintegy bocsánatkérően belevegyül most, óh Isten, egy hűséges szolgádnak szelid, szinte nesztelen lépése, — láthatatlan imapalástjával lassan és csendesen kíséri a jövő reménységeit. Mint lágyan suhanó esti szellő halk imádságot suttog reszkető ajka, meghall- gattatásért, áldásért könyörög a múlt — a jövendőért! Csillogó reménység, lobogó életszenvedély, hűséggel elvégzett kötelességteljesités és munkában megedződött férfienergia ölelkezik most a bucsuzás nehéz percében! Az nem lehet, óh Isten, hogy ki ne táruljon most — hacsak egy röpke pillanatra is — a Te lefátyolozott ragyogó világodnak titokzatos aranykapuja és meg ne csendüljön ott az összeölelkező magyar szivek imádkozó harangszava: „megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt.“ Mindig fölemelő, óh Isten, az ifjúság zászlóbontása, viharos lelkesedése, szent célokért, boldogabb jövőért harcoló áldozatkészsége, de mindig fájdalmas és felette leverő: elköszönni a sok vihartól megtépett, begöngyölitett zászlótól és elbúcsúzni azoktól, akikkel igaz ügyért imádkozva és dolgozva együtt küzdöttünk, szenvedtünk, együtt sirtunk és örültünk! „Nem mondhatja a szem a kéznek: nincsen reád szükségem, a fej a lábaknak nem kelletek nekem. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.“ Oh Isten, ki a szivekbe és vesékbe látsz, Te tudod, hogy a mi intézetünk, mint egyetlen akarattól és bizakodástól áthatott test felette szenved jelen pillanatban, mert feje, szellemének irányitója a Te hűséges szolgád árván, magunkra hagy bennünket. Munkatársai részéről, hiába hangzott feléje a kérő szó: „maradj velünk, mert immár beesteledik és a nap elhanyatlott“ nem tudtuk megváltoztatni elhatározását. De együtt tudunk könyörögni a mi ifjúságunkkal Tehozzád minden áldás és megtartó erő forrásához: hajolj le most szentséged lakhelyéből és egész egyházmegyénk mélységes hálájának szelid sugarát a mi igaz tiszteletünket és szeretetünket