Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1929
9 Gömbös Miklós tanár beszéde a nemzeti zászló megbecsüléséről 1929. szept. 5-én, az évmegnyitó ünnepen. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves fiatal barátaim! Ha most végigtekintünk ezen a kis csonka országon, akaratlanul is olyan jelenségeket kell észrevennünk, amelyek láttára elszorul a szív és mély szomorúsággal telik meg a mindent átfogó magyar lélek! Vannak pillanatok, mikor kételyek marcangolnak bennünket, bogy vájjon ellenségeink fojtogató gyűrűjében meg tudunk-e állani, vájjon tud-e ez a kicsi, árva nép nemzetet alkotni, hogy azon az utón, amelyen járunk, nem rohanunk egy utolsó, gyászos halálos Mohács felé! Mert sok sok jelből azt kell látnunk, hogy ennek a szegény, szerencsétlen nemzetnek nemcsak a területe csonka, hanem lelkiismeretlen kezek rontják, bontják, csonkítják egységes nemzeti lelkét is! Mert hiszen itt is ott is lárma, harci zaj támad a csonka haza területén, zászlók emelkednek, kezek szorulnak ökölbe és fenyegető szavak röpködnek a levegőben. Egyszer Krisztusnak, az örök szeretetnek nevében röppennek el olyan gyűlölködő igék a magyar Antikrisztusok szájáról, amelyek mérgezik, megbontják, felparcellázzák a nemzet lelkét és egymás ellen uszítják a testvér keresztény íelekezeteket, máskor az átkos emlékű vörös zászlók alatt, Marx nevében akarnak kiszakítani egész tömegeket a nemzet testéből! Pedig egy egységes területen élő, egynyelvű, de soklelkii tömeg még nem nemzet, mert nemzetté csak akkor válik, nemzeti erőt csak akkor tud kifejteni, ha ennek a tömegnek az egyes részei úgy függenek össze, mint egy egészséges, ép test tagjai, ha minden tag aláveti a maga kicsi érdekeit az egész boldogulásának, ha ennek a tömegnek minden egyes tagját a közös ideálokért lelkesedő, közös nagy célokra vezérlő erős, egységes nemzeti lélek hatja át, ha ennek a tömegnek minden egyes csoportja egy közös, szent simbolum alatt, a nemzeti zászló trikolórja alatt tud egyesülni!
