Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1928

— Í4

élet van, munka folyik. Itt két csoportba osztanak bennünket és egy-egy mérnök vezetése mellett bevonulunk a műhelyekbe, ahol bemutatják a waggonépitést, a vasöntést, a kovácsolást, esztergályozást, szegecselést és a világpiacra kerülő kész munkát. Ep akkor készültek el a Spanyolországnak szállítandó waggonok, melyek élénk színezésükkel különböző címerekkel ékesítve, belül pedig kényelmes elrendezésükkel a falakon betétes munkákkal igen csinosak voltak.

Ennek befejezése után visszatértünk ebédelni. Ezen nap délutánján a magyar történelemnek gyászos terére a Szabadság-térre megyünk, ahol 1849-ben a „Neugebäude“-ben gróf Batthyány Lajos az első magyar felelős minisztérium miniszterelnökének és sok magyar hazafinak hős vére omlott a hazáért, a haza szabadságáért. Ez a Szabadságtér a magyar Golgota volt és ma is az, mert ha körülnézünk a palotákkal ékes téren, ott látjuk a gyász jeléül a felárbócra bocsátott „Ország zászla“-ját, a megszállt területeinket sim- bolizáló „Dél, Kelet, Észak, Nyugat“ megrázó szoborcsoportjait. Fájdalom fogja el az ember szivét s keserű könny szivárog az ember szemébe látván azt a rettenetes temetőt, melyben egy nemzet fekszik s önkéntelen kérdezzük „Miért?!“ Es erre a miértre csak ez lehet a válasz! Csak azért, mert becsületesek voltunk, csak azért, mert ezernyi vért áldoz tunk „Dél, Kelet, Észak és Nyugat“ harcterein, csak azért, mert magyarok voltunk és testvértelcnii! álltunk, meg nem értve, meg nem becsülve és meg nem ismerve, elsikkasztva 400 éven át járomba fogva idegen érdekeknek és most is azoknak áldozata „Ezért!“

Hódoltunk a halott nemzet simbolumai előtt. Vajha a néma hódolat átjárta volna mindnyájunk szivét és figyelmeztetett volna mindenkit legszentebb kötelességeire.

Marcangoló fájdalommal szivünkben hagyjuk el ezt a jelképes temetőt, hogy a szomszéd téren a „Kossuth Lajos- tér“-en az impozáns „Országház“-a tűnjön szemünkbe.

Az Országház északkeleti részén már messziről feltűnik Kossuth Lajos fehér márvány szobra Horvay János-tól, aki művészi élete felét áldozta a szoborra s a meg nem értés keserű megjegyzéseit kellett elszenvedni miatta. A szoborban nincs convencionalismus, ezért nem értik meg sokan, valami egészen uj felfogásban állítja a mester elénk a nagy