Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1927
4 gyermekeidnek; együtt zengetted velük Szenczi Molnár Albert fenséges zsoltárait; lelkűkbe vésted a református vallás magasztos igazságait s megtanítottad őket arra, hogy Krisztushoz mindhalálig híveknek kell maradniok. Tanítványaid áldani fogják emlékedet, mert az Isten s embertársaik iránti kötelességekre nemcsak kioktattad őket, hanem példaadásoddal szemük elé állítottad, miként kell ez elveket az életben megvalósítani. Követendő példát mutattál nekünk, tanártársaidnak is. Megtanulhattuk Tőled azt, hogy a legmostohább viszonyok között is rendületlen hittel és Istenbe vetett bizalommal kell megállani az élet forgatagában. A legszomorubb napokban felemelt bánatodból a Biblia örökéletü igéje s vigasztalást állító szivünknek vallásos ihleted percében megmutattad azt, amit magad láttál: a reménynek fénysugarát, melyet égi Atyád csodás módon föltárt egyszerű szolgája előtt. ■ Azt is megmutattad, hogy munkálkodnunk kell, míg nappal vagyon. Még asztalodon feküsznek a magyar klasz- szikusok halhatatlan alkotásai, melyekből egész életedben okulást merítettél. Az Ur elhívó szavát a tanév kezdetén hallottad meg. Itt hagytad tanártársaidat, itt hagytad tanítványaidat, elmentél az örömbe, hogy az Istent meglássad. Összehívott gyermekeid már csak koporsódhoz járulhattak. Fájdalmasan érezzük a hiányt, melyet távozásod okoz; fájdalmasan nélkülözzük a jóságos arcot, mely nem rég még köztünk volt: de alázatos lélekkel meg kell nyugodnunk Isten végzésében. Könnyes szemmel köszönjük barátságodat; könnyes szemmel köszönjük az intézet iránt mindvégig tanúsított önzetlen buzgóságodat, ifjúságunk iránt érzett meleg szeretetedet. Pihenj békén megfáradt kartársunk! Isten veled! Marhauser Imre tanár arcképének leleplezése. A megnyitó ünnepet a kegyelet ünnepévé avatta Marhauser Imrének, az intézet volt nagynevű tanárának emlékezete. Marhauser Imre 1873. szept. 1. — 1906. aug. 31-ig mint tanár több ízben igazgató és tápintézeti ephorus, nyugalomba vonulásától 1911. okt. 23-án bekövetkezett
