Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1921
5 Egy tanulónk Kótsch Mihály IV. o. t otthon a szülői házban hunyt el, ahol szervi szívbaja miatt keresett enyhülést és gyógyulást. 0 is igen kedves tanítványunk volt, mert szorgalmával, csendes és dicséretes magaviseletével mindnyájunk szeretetét megnyerte. Mindkét tanuló elhunytát közös imádsággal és megemlékezéssel gyászoltuk. Erkölcsi viselet. Tanuló ifjúságunk általában jó indulatu, szerény és illedelmes. A kisebb tanulókkal is csak addig van baj, inig az intézet fegyelmezett életét megszokják, ami rendszerint néhány hónapon belül megtörténik. Sajnos ez évben fűkép egy magasabb, a VI. osztály okozott sok gondot és kellemetlenséget, mert néhány tanulójára a legkomolyabb -intés sem tett mélyebb hatást. Reméljük azonban, hogy az év-végi szigorúbb elbírálás jobb belátásra fogja őket bírni. Szorgalom és előmenetel. Az elmúlt tanévben a már csupa rendes tanárból álló testület azon volt, hogy az iskola tanulmányi színvonalát arra a fokra emelje, amelyen a-háború előtt volt és kötelességtudással, ernyedetlen munkával ezt a célját, ha nem is érte el teljesen, de mindenesetre megközelítette, a vörheny-járvány okozta zavar, továbbá a hosszabb karácsonyi és félévi szünetnek ellenére, melynek a szénhiány, illetőleg a drága fűtőanyag selejtesebb minősége volt az oka. A tanulóifjúság általában elég szorgalmas volt s igy különösen egyes osztályokban az év-végi eredmény nemcsak megnyugtató, hanem jó volt; annak ellenére, hogy a második félévben önkénytes katonai szolgálatra bevonult tanulók, kik aztán mint magántanulók tettek vizsgát, nem mutathatták tel azt az eredményt, amelyet mint rendes tanulók elértek volna. A VIII. osztályban az év-végi vizsgálatokat május 8 — 10. és 12—13. napjain; a Vili. oszt. magántanulók vizsgáit május hó 10 és 11. napjain; az I—VII. osztályok összefoglalásait június hó 12 —17. napjain; az osztályozó konferenciát junius 17-én, a tornavizsgát 18-án és a záróünnepet 20-án tartottuk meg. Az összefoglaló ismétlések egy részéről indokolatlanul elmaradt a IV. osztályból egy, a VII. osztályból egy tanuló, mindkettő teljes pótló vizsgálatra utasittatott s igy év-végi bizonyítványt nein kapott. Itt is nyomatékosan figyelmeztetünk minden szülőt és tanulót, hogy az összefoglalásról elmaradni csak orvosilag bizonyi-