Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1908

45 — Az ifjúság s/a része vidéki szülők gyermekei, akik közül 58 a régi épületben létesített internátusbán, a többiek a község egyes lako­sainál nyertek elhelyezést. Jl, tápintézet 182 tanulót élelmezett. A szállásokról és szállásadókról az igazgatóság jegyzéket vezet és felkéri a szülőket, hogy gyermekeik elhelyezésénél felvilágosítást kérjenek. Ez annál is inkább szükséges, mert ezáltal elejét veszik az esetleges átköltöztetéssel járó kellemetlenségnek. A fenn tartóság ugyanis felhatalmazta a tanári testületet, hogy oly helyről, a hol a lakás vagy lakásadó nem nyújt elegendő biztosítékot, a tanulót áthelyezhesse. Az egészségi állapot. Az egészségi állapot kielégítő volt. Az egész évben 455 könnyű, 8 súlyos és 4 ragályos betegségi eset for­dult elő. Összesen 202 tanuló mulasztott betegség miatt és csupán 8 tanuló mulasztása haladja meg a heti órák számát. Halálozás nem történt. Az ifjúság testi fejlődését előmozdítja az iskola egészséges fek­vése, nagy udvara, befásitott kertje és tágas játéktere, melyek köz­vetlen az épület mellett vannak. A nagy belterületen, mely 28.000 négyzet métert tesz ki, az ifjúság kellemes üdülő helyet talál és az órákon kivid is a tanári testület tagjainak szeme előtt végzi játékát. A téli hónapokban gondot fordítunk a korcsolyázásra, a nyári hónapokban a fürdésre. Erkölcsi magaviselet. Az 1. félév végén 295 rendes tanuló kapott osztályzatot a magaviseletből; ezek közül jó magaviseletü volt 240, szabályszerű 48, kevésbbé szabályszerű 7 tanuló. Ezen eredmény alapján az ifjúság erkölcsi viselete kielégítőnek mondható. A második félévi eredményt, mely remélhetőleg nem lesz rosszabb az első félévinél, az évvégi statisztika fogja feltüntetni. Az iskolalátogatás rendes. Az elmulasztott igazolt tanórák száma 4002, igazolatlan óramulasztás 9. Egy órát sem mulasztott 89 tanuló. A fegyelmi esetek száma csekély. A tanárok figyelemmel kisérik a házi viszonyokat és sem az ifjúság, sem a szállásadók nem adtak okot a beavatkozásra. Szorgalom és előmenetel. Az egyes osztályok szorgalmát tekintve a 111. és VI. osztály leginkább kielégített bennünket, az 1.,

Next

/
Thumbnails
Contents