Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1906
— 10 — Istennek legyen hála, az érdeklődés, az áldozatkészség ma sem apadt, bizonyára az ősök buzdító lelkesítő példájának nagy érdeme van az áldozatkészség azon megnyilatkozásában, mely intézetünk legújabb történetében fényes betűkkel van feljegyezve. Amidőn ugyanis tanintézetünknek főgimnáziummá kiegészítése került szóba, az első felhívásra tiszteletre méltó, megható módon nyilvánult az áldozatkészség. Egyesek, testületek, közelről, távolból, valláskülönbség nélkül egymással versenyezve siettek e szent cél megvalósításához önkénytes adományaikkal járulni, úgy hogy rövid idő múltán, már belső örömérzettől áthatva mondhattuk el: a folyó 1906/7-ik tanévben, az intézetünk fennállásának 100, évfordulójakor megnyithatjuk az 5-ik osztályt. De intézetünk jóltevői mellett az elismerés és tisztelet adóját kell lerónunk még azon tanférfiak iránt is, kik a kezdet ezer meg ezer nehézségeivel küzdve — gondos kertészként — szülői hűséggel törekedtek a reájuk bízott ifjúság fogékony szivébe a vallás, erkölcs és hazaszeretet eszméit beoltani. Fáradozásukat, igaz lelkiismeretes munkájukat említést alig érdemlő, kevés anyagi jutalom kisérte. Legyen áldott emlékük, kik az uttörés, a kezdet nehéz, fárasztó munkájával egy jobb, boldogabb kor ösvényét egyengették. Azonban az Isten iránti hála, az ősök iránti kegyeleten kívül legyen ezen mai ünnep még az erős bizalom és szent remény ünnepe is. Ma nekünk bizalom és reménnyel kell tekintenünk a jövőbe. Nagyon mostoha kedvezőtlen viszonyok közt kezdte meg intézetünk ezelőtt 100 évvel pályafutását, a kezdeményezőknek nagyon sok akadályt kellett leküzdeniük, mig intézetünk pálmaként megerősödött. Miként egykor a fogságból Jeruzsálembe visszatérő zsidók egyik kezükben az épitőeszköz, másikban fegyverrel voltak csak képesek a templomot újból felépíteni, úgy őseink osztályrésze is a nehéz munka, a folytonos küzdelem volt a minden oldalról utjokba gördülő akadályokkal. És ők el mégsem csüggedtek, hanem bíztak a jó Istenben, biztak ügyük szentségében,
