Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1905

27 1478 fit 4!) krba került, s minthogy a gyűjtéssel nem érték el a kívánt eredményt, az esperességi pénztár adóságba dön­tetett, miért is felszólittatnak a lelkészek és világiak, hogy az adósság törlesztése céljából gyülekezetenként adományokat szedjenek.« A fentartúság az épület megújítása mellett felkarolja a könyvtár ügyét, melynek alapját Bárány János örökösei vetették meg. Ritter József, majosi lelkész, 1840. julius 2-án ebben az ügyben egy javaslatot terjeszt az esperességi gyűlés elé, mely nem maradt eredménj nélkül, mert általános volt az a vélemény, hogy az intézet a maga rendeltetésének és a haladó kor kivánatainak csak úgy felelhet meg, ha számára a szükséges eszközöket megszerzik. < Ily eszköznek ismerték fel a könyvtárt, melynek gyarapítását halaszthatatlan szükségnek mondják ki. A könyvtár gyarapítása érdekében azonban alapot kellett teremteni, mert a meglevő tőke e célra nem szolgál­hatott. A javaslatnak már az ISII. évben eredménye mutatkozik. Most is gyűjtést rendeznek; az aláírást Rendesi Bárány Bál felügyelő nyitja meg 80 írttal és a begyült pénzt Balassa János lelkésznek adják át gyiimölcsöztetés végett. Ezzel vetették meg alapját könyvtár tőkénknek, mely adományozások által évről- évrc szaporodott és az 1848-iki jegyzőkönyv szerint 273 frtot tett ki. melyhez Bárány felügyelő még egyszer 70 ezüst írttal járult. Ettől fogva vétel utján is szaporodik a könyvtár, mely ugyanezekben az években jutott Hrabovszky György becses könyveinek a birtokába. Most már az iskola gondoskodhatott arról, hogy az ifjúság kezébe olvasás végett hasznos könyveket adjon és az olvasási kedvet még inkább kielégíthette később az esperességi tanítók egyesületének segítségével. Ezen egyesület már 1841-ben szép könyvtár birtokában volt és az esperességi gyűlés felszólítására kijelentette, hogy könyveit minden dij nélkül rendelkezésére bocsátja a lőrinczi tanuló ifjúságnak és csupán annyit köt ki, hogy a könyvek ép állapotban kerüljenek vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents