Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1904
71 áldásos eredmény származzék, ez az erény is csak nagy, nemes lelkeknek tulajdona. De nem zárhatjuk he rövid ismertetésünket a nélkül, hogy egy pár szóval meg ne emlékezzünk Bauer Adolfról, az emberről is, mert csak igy érthetjük meg azt a nagy eredményt, azt a rendkívüli sikert, melyet hosszú egyházi pályáján neki elérni megadatott. Azon szerencsés férfiak közé tartozott, kit mindenki első találkozásra megszeretett, kinek irigyei nem voltak, ellenségei nem lehettek. Szelíd tekintete, nyájas arcza, derűt sugárzó szelíd szemei lebilincselték a vele érintkezőt, jóságos lelke maga köré varázsolt minden munkakedvelőt. Nem zárkózott el mások tanácsától, szívesen meghallgatta a legigénytelenebb véleményt is s örömmel fogadta, ha azt szép és hasznos terveinek kivitelénél alkalmazhatta. Ha iskolánkról volt szó, fáradtságot nem ismert. Haladéktalanul intézte el az elébe terjesztett ügyeket s ha tanácsért fordultunk hozzá, nem hajtotta addig pihenésre fejét, inig válaszával meg nem örvendeztetett bennünket. Ezek a tulajdonságok eszközölték, hogy minden igaz munkás köréje sereglett, fáradozásaiban hűséges segítő társa lett és a vezér egyénisége iránt a legmélyebb tisztelettel viseltetett. És mintha a halál is részt akart volna venni az élők tiszteletében, azon a helyen lövelte belé emésztő nyilát, melyet az Ur élete hivatásául kijelölt. Ez év nagypéntekén az egyházi beszéd elhangzása után értea ha- lálthozó szélhiidés, midőn a Miatyánk szent igéit mondta el szerető híveinek. Ettől kezdve bezárultak a vigasztalást hirdető ajkak s a sok szenvedéstől elcsigázott test pihenni tért azzal a nemes öntudattal lelkében, a mit a classicus költő e szavakkal fejez ki : >Exegi monumentum aere perennius«. Mi pedig, midőn nagy emlékének kegyelettel áldozunk, arra kérjük mindenható jó Istenünket, adjon a sokat szenvedett serény munkásnak csendes pihenést, ág. hitv. ev. egyházunknak pedig ő hozzá hasonló, önfeláldozó lelkes, munkás tagokat. B. A.
