Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1904
70 azt is jól tudta, hogy a fentartóság áldozatkészséget tovább fokozni nem lehet, az államsegélyt igénybe venni pedig még mindig vonakodott az egyházmegye. Ezt a véleményt kellett megváltoztatni, ezt az aggodalmat kellett eloszlatni a lelkekben. Munkatársainak egyetértésével és segédkezedével eléri, hogy az egyházmegye , meghajlik érveinek súlya alatt és az 1894 ik évben beterjeszti kérvényét az állam kormányához. A kérvény kedvező fogadtatásra talált s a következő években ideiglenes segélyt nyer az intézet, az 1896-ik évben pedig a felekezeti főhatóság beleegyezése folytán a közokt. miniszter megköti a végérvényes szerződést a fentartósággal. Ezzel befejezést nyert a sok lelki és testi fáradtságot igénylő szervezés s algimnáziumunk eljutott arra az alapra, melyen bármely hazai intézetünkkel felveheti a versenyt. A tanári fizetések az állami alkalmazottakéval egyenlően rendeztettek, könyvtárunk és szertáraink pedig állandó dotácziót nyertek. Nem lehet emberre nézve nagyobb öröm, jólesőbb érzés, mintha az eszmét, melyért küzd valósulni, munkájának nemes alkotását fejlődni, virágozni, áldásos gyümölcsöket teremni látja. () neki megengedte ezt a Gondviselés, mert habár az 1899-ik évben egy nemesen betöltött pályának sok terhe, egy hosszú életnek erős munkája pihenésre, a vezéri állásról visszavonulni kényszeritette is, a távolból még több éven át megelégedéssel szemlélhette, hogy életének munkája, fáradozásának gyümölcse, mily erősségül szolgál egyházának, milyen áldásul az utódoknak,. Es kegyelmes volt iránta az Ur még abban is, hogy megengedte neki betekinteni az ígéret földére. Éppen most, halálának évében indult meg a mozgalom, hogy azon a biztos alapon, melynek megalkotása az ő vezéri állásához fűződik, tovább épüljön a mű s a gimnázium teljes kiegészítésével betetőzést nyerjen a munka. Vajha az Ég kegyelme megszállná az utódokat, hogy .az ő ügyszeretetével, fáradtságot nem ismerő munkakedvével és semmi akadálytól vissza nem .riadó elhatározásával ág. ev. egyházunk és édes hazánk javára befejezhetnék e nemes munkát, melyet-immár megkezdettek!. Ilyen nemes alkotás-, ily maradandó emlék hirdeti Bauer Adolf munkásságát. Azért méltán elmondhatjuk e-z. ősrégi latin szavakat : »Multis ille bonis flebilis occidit, séd nulli ílebilior, puam nobis«. Hálával tartoznak a megboldogult emlékének nemcsak azok, kik zajtalan, szerény működésének tanúi voltak, de kell, hogy tisztelettel említsék és .szeressék azok is, kik csak ezután fognak áldásos munkásságának gyümölcsében részesülni. És ha a sikerből nagy rész jut az élő munkatársaknak is, ez nem csökkenti, sőt inkább növeli érdeme t, mert a magunk akaratát, erőit és képességeit úgy egyesíteni mások munkásságával, hogy abból a közjóra
