Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1903
XI. Tápintézet. 1903. A tápintézetbe bármely vallásé tanulót felveszünk és a kedvezménynél is csak a szorgalmat, erkölcsi magaviseetet és a szülők anyagi helyzetét vesz- szük tekintetbe. Az idén átlag G9 tanulót élelmeztünk. Ezek közt három csak ebédre iratkozott be, havi 6 K. fizetéssel; ebéd- és vacsorára 47en havi 10 K. illetékért, 11 -en kávéból álló reggelire is havi 4 K.-ért, és 8-an tejből és süteményből álló reggeliért 3 K. 20 fillérért. Évközben 3 kilépett és 2 belépett. A tanulók illetéke után befolyt a hátralékkal együtt az 1903. év végéig 6331 korona, a melyben bimt foglaltatik 825 korona engedmény is. Dologi kiadásunk 7706 K. volt. Kedvezményben a következő tanulók részesültek: Schmidt János 55 K., Mohar Béla 40 K., Wiesner Radó GO K„ Müller János 65 K., Szauer József 20 K., Síkos Kálmán 45 K„ Haffner János 60 K., Beeilt Vilmos 50 K., Czigler Péter 20 K., Pfendesack János 50 K., Haiszer János 60 K., Ács Kálmán és Béla 30 — 30 K., Pápai István 20 K., Szép Lajos 20 K., Schlitt József 20 K., Halasy Tibor 50 K., Krámer Ernő 20 K., Geyer Gusztáv 60 K., Major Gyula 10 K. Hálás köszönettel nyugtázom e helyen azon szeretetadományokat, melyek, a gyülekezetek és egyesek részéről befolytak. 1903-ban Dobrony ev. gyűl. 3 K Felsőlövő 4 K., Eörisziget 3 K., Györköny G K., Öskü 1 K., Pinkafő 8 K., Rust 2 K. Egy asztaltársaság a »Deák« ünnepély alkalmából IG K.— 1904- ben Györköny G, Paks 3, Veszprém 6, Hidas 2, nagys. Szeniczey Géza úr két Ízben az ifjúság megvendégelésére összesen 30, Mekényes, Hagymás 1 — J, Dobrony 3, Nemesmagasi 2, Felsőlövő 4, Eörisziget 3, Rust 2, Pinkafő 8, húsenged- mény címén 129 K. Terinesztményben: tek. Blesz József úr 3 métermázsa burgonyát. A bonyhádi vadásztársaság 4 nyulat, Perczel Dezső ő nagyméltósága 3 nyalat, Kerítés Apollonia urhölgy 50 kiló burgonyát, és 24 liter babot, nagyt. Marhauser Imréné úrnő két ízben küldött az ifjúságnak bort. A helybeli cukrászda tulajdonos- nője 4 tortát adott ajándékba. Tájékozásul ide iktatom a rendes étlapot: Hétfőn: húsleves, babfőzelék hússal, este tésztás étel;