Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1902
8 a »Talpra magyar« gyújtó szavain fellelkesülve 12 pontban foglalta össze a nemzet kívánságait. A lelkesedés átragadt a polgárságra is, ezer meg ezer főnyi tömeg kisérte a főváros utczáin az egyetemi ifjak lelkes kis csapatját. A politikai foglyokat kiszabadították, a rend fentartására polgári őrség alakult, a sajtószabadságot proclainálták s annak első szülötteként ezer meg ezer példányban osztották ki a nép között a m á r c z i u s i napok 1 á n g 1 e 1 k ü dalosának harczi riadóját, a: »Talpra magyar«-t. A főváros örömárban úszott, este a várost kivilágították, a nemzeti színház művészgárdája pedig díszelőadással ünnepelte a vér nélküli forradalom diadalát; az utczákon késő órákig lelkesült tömeg hullámzott; a város minden rendű s rangú lakója egyesült a »szabadság«, »egyenlőség« és »testvériség« zászlói alatt. Másnap küldöttség indult Pozsonyba, hogy az országgyűlés elé terjeszsze a nemzet kívánságait. Mi történt ezalatt Pozsonyban? A bécsi forradalom hire villámszikra gyanánt hatolt a liberálisokra s a kormány híveinek összes terveit egy csapásra tönkre tette. A reform p árt merész vezére a márc z i us 14-iki ülésen fényes szónoklatban bizonyította, hogy elérkezett a pillanat, melyben az ország ön sorsának ura legyen. Ne kormányozgassák az országot tovább is önkényesen bécsi miniszterek, hanem kormányozza azt oly független magyar minisztérium, mely tetteiért a királynak s az országgyűlésnek is felelős. Egyúttal elérkezettnek látta az időt azon reformok meg- ejtésére, melyeket eddig keresztülvinni nem sikerült. K o s s u t h szavai óriási lelkesedést idéztek elő, javaslatát egyhangúlag elfogadták és másnap küldöttség indult Bécsbe, hogy a király elé terjeszsze a nemzet kívánságait. A jólelkii Ferdinand teljesítette a kívánalmakat s márczius 17-én kine