Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1900
10 ken elé, a pokol fenekére is elhat a mennyeknek egy vigasztaló szózata, az összetört szív kétségbeesésében fölei ereng- a megváltó reménység világa és megújul a „Szózat“ bizakodó hangja szent örömmel, békés megnyugvással: „2esz még eg?szer ünnep a világon; földjei ho elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, dkkor hU2:^ meg újra lelkesedve, isteneknek teljék benne kedvel“ Lesz még egyszer ünnep a világon ! Te mondád ezt nagy szenvedő, — és immáron drága halottunk! Lesz még egyszer ünnep a világon; az első, ámbár gyászos, mégis felemelő és megváltó ünnep volt: temetési ünneped. — A nép mely megsiratott és meggyászolt őszinte és igaz fájdalommal, nemes és forró könyekkel — e fájdalomban, e könyekben hazájának áldozott és ez áldozat a hazát ismét feltámasztotta halottaiból. A gyászünnep után következtek azóta örömünnepek. Az 1867, az 1896.-iki s e mostani ünnep mind jóslatod beteljesedését hirdetik! Mélyen tisztelt Vendégek, szeretett ifjúság! Arany János mondotta Vörösmarty kortársáról Széchenyi Istvánról: Nem hol meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl, Hanem lerázván, a mi benne földi, Sgv éltető eszmévé finomul! E szavakat bátran elmondhatjuk Vörösmarty lói is, mert ő is milliókra költötte és költi most is dús élte kincsét; mert ő is rajongó lelkűnkben „egy éltető eszmévé finomult“ : a jó és nemes — a haza és ember szeretetének magasztos eszméjévé; azért emléke, mint ez eszme, örökké él!
