Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1898

5 ríilnek, a ki a zsákmánynyal visszatérő 580 főnyi török csapatból 100-at levág. 200-at fogságba ejt.1) Egy szept. 8-án kelt oklevél szerint Kaczianer János Szomszédvárt, Stubiczát s Kostajniczát akarta török kézbe juttatni, de őt is utolérte sorsa: Zrínyi megölte. Méltán nevezi Ferdinand Zrínyi ezen eljárását hazafias cselekedetnek.1 2 3) Érdemei elismeréséül ez év decz. 27. napján horvát bánná nevez­tetett ki, annyi hópénzzel, a mennyi elég 600 könnyű lovas, 400 gyalogos és a szükséges kémek tartására. Jóval zivatarosabb a következő 1543. év, a mikor a török szultán személyesen látogatott Magyarországba. Április 26-án indult Dri- nápolyból. Május végén már 'Nándorfehérvárnál vette át Fráter Györgytől a 10000 arany frtnyi erdélyi adót; junius 24 körül Yalpó alá érkezett. Még mielőtt azonban ő maga az ország területére lépett volna, vezéreivel már előre is hozzálátott a foglalásokhoz. Idomán, bosnyai pasa április elején Tótországban nehány kisebb várat foglalt el, ezek között Csázma várát is; innen Yalpó alá vonult, hol Murad, pozsegai pasával egyesült. Yalpó vára Yerőcze megyében 1’erényi Péter tulajdona volt és parancs­noka Arky. Hősi védelme daczára a várat jun. 23-án a török elfoglalta, mert az őrség kishittien parancsnokát a töröknek kiadta és magát kegye­lemre megadta.s) Innen a török sereg 1’erényi egy másik vára, Siklós alá vonult és juh 6. v. 7-én az ostrom 11. napján az őrség szabad elvonulása mellett e várat szintén hatalmába veszi.4 5 6) Siklós elestét Pécs eleste követte. Szaniszló püspök és a többi papok a várból megszöktek, mire Kászon bég szegzárdi várnagy jnl. 20-án nehézség nélkül hatalmába keríthette.®) Julius 22-én Szolimán nagy pompával vonult be Budára és onnan, mint központból intézte további hódításait. Mindenekelőtt Esztergom került sorra és daczára annak, hogy hadi­szerekkel jól el volt látva és 1500 ember védelmezte, több roham vissza­verése után aug. 10-én mégis csak a török hatalmába került. Mint fontos erősséget a török újra megerősítette, 2000 főnyi őrséget hagyott benne. Ezentt’d mint török erősség szerepel 52 éven keresztül 1595-ig.e) Esztergom 1) Okrat. 29. köt. 35. old. 2) Okrat. 30. köt. 141. old. 3) Verán. I. köt. 231. II. 86. Zrínyi I. köt 48. 4) Verán. I. köt, 232. II. 86, Acsádi 242, 5) Verán. I. köt 236, II. 86. 6) Verán. I. kt. 247; II. 86.

Next

/
Thumbnails
Contents