Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1897
30 egyházmegye oly állapotba helyezheti bonyhádi al gymnasium át, hogy az feladatának a fbkozóduttabb követelmények között is meg fog felelhetni. A másik nagyfontosságu esemény volt az iskolai nagybizottságnak azon határozata, mely szerint — támaszkodva az esperesség határozatára, a szerződés törvénylio-ásilag történt jóváhagyására és az államsegély kiutalványozására — kimondotta a tanári fizetések rendezését abban a keretben, melyet a szerződés megállapított és egyúttal engedélyezte a dologi kiadásokat a kiutalványozott fentartási államsegély arányában. A tanári testület nevében hálás köszönetemet fejezem ki mindazon tényezők iránt, kiknek együttes működése megteremtette a korszerű tanári fizetéseket; hálás köszönetemet fejezem ki az iskola nevében, mely immár a modern tanítás eszközeinek megszerzésében kellő anyagi erővel rendelkezik. A mikor azonban hálás köszönetünket tolmácsolom, egyúttal nem tartózkodom azon határozott kijelentéstől sem, hogy a tanári testület — valamint eddig, úgy ezután is legjobb erejét és tehetségét az iskola felvirágoztatására és jó hirének épségben tartására fogja forditaiv, mert nemes büszkeségét abban találja, hogy az intézet a nemzeti kultúra szolgálatában elvállalt hivatását a legméltóbban teljesíthesse. Az esperesség a hat tanári állást ez évben is fentartotta; alkalmazott öt rendes és egy helyettes tanárt. A hatodik tanszéki-e Majerik Győző távozásával megválasztotta Fáik Henriket, a ki már régebbi két évi itt működése által szakavatott és kiváló tanerőnek bizonyult, és mivel lelkész! képesítése is van, megbízta vallástanitással és az ifjúsági isteni tisztelet vezetésével. A mis vallásu tanulók hitoktatói karában is történt változás. Csernohorszky József róni. kath. hitoktató Szegzárdra helyeztetvén át, az uj segédlelkész Aschenbrenner Gyula bízatott meg a rom. kath. gyermekek vallástanitásával. Ezek szerint működött az algymnasiumnál öt rendes, egy helyettes tanár, három bejáró hitoktató és egy énektanitó.