Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1896

2?) <«* Ennek megvalósulására fontos lépés történt már a múlt évi nagy szünidőben. A magas kormány ugyanis még 1896. július 4-én leküldte a maga megbízottját a tárgyalásokra, melyek si­kerre vezetvén, az iskola részére az államsegélyt biztosító szerző­dés tervezete elkészült. E tervezetet az iskola hatóságai a magok részéről változatlanul elfogadták, az még a múlt év folyamán fel terjesztetett a magas kormányhoz jóváhagyás végett és így remélhető, hogv iskolánk nemsokára birtokába jut a szerződésnek. Az esperesség támaszkodva az ideigl. államsegélyre, a 6-ik tanári állást ez évben is fentartotta; de mivel a segély még állandósítva nincs, azt most is segéd-tanárral töltötte be. Segéd-tanárul meghívta Fáik Henrik helyébe Májerik Győző urat, kit — mint felavatott ág. ev. lelkészt — a vallástanítással és az ifjúsági istentiszteletek vezetésével is megbízott. Az intézet tantestületében egyéb tekintetben változás nem történt és a más felekezetekhez tartozó gyermekeket is ugyan­azok a hitoktatók tanították a vallásban, a kik a múlt évben. E szerint működött az iskolánál 5 rendes, 1 segéd-tanár, 3 bejáré) hitoktató és 1 ének tanító. A tantestület tagjai közül Kirchner Károly rendes tanár, ki az 1895/6. tanévben szabadságoltatott, a tanév elején újra megkezdette hivatalos működését és azt október óta teljes buz- gósággal és erélylyel folytathatta. Azonban április elején ismét meglátogatott bennünket a betegség és egészen az év végéig nem távozott tőlünk. Ez alkalommal Marhauser Imre rendes tanár esett súlyos betegségbe és a testület többi tagja helyettesítette az év befejeztéig. A tanítás a felső hatóság engedélye folytán az állami tanterv szerint történt. Minden osztály külön oktatásban része­sült a vallástanban és a tornában. Ez utóbbit két rendes tanár végezte külön díjazásért, a kik közül az egyik a tornára képe­sítve, a másik pedig jogosítva van. Az állami tantervtől csupán annyiban tértünk el, a meny­nyiben a szabadkézi rajz a III. és IV. osztályban, az ének pedig minden osztályban fölvétetett a kötelezett tárgyak közé;

Next

/
Thumbnails
Contents