Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1894
. — 39 — séges hogy ki ki különösen kiesmértetve, tulajdonságaihoz képest vezettessék az emberi miveltség czélja felé, gondosan ügyelvén arra, hogy sem az előre való törekvés el ne fojtassék, vagy talán a! véle bánás mód által makacs ellenszegülés következzen sem pedig különösen a szelid és gyengébb szivii nevendék morális gyávaságra le ne sorvadjon. 3- szor. Fő dolog a növendékben korán ébreszteni a’ valódi nemes érzést, és aztat bölcs, őszinte, és az idő szelleméhez képest emberhez illő szelidebb bánás mód által oda iparkodni vinni, hogy emberi méltóságát fel fogja és betsiilje, mely utóbb véd angyala leend, minden elvetemedés és gonoszság ellen. 4- szer. Szükséges eszköz e végett a szoros rendtartás mindenekben és a szó igaz értelmében, melly ha bár eleintén terhes is némellyeknek, majd könyii, szokott, tetszős idvössé válik, ha az itthisságra és a jó rendre való felvigyázás nem csak az oskolában, hanem az oskolán kívül is, ébrékeny, egyarányos és szilárd lesz, atyai böltsességgel összve kötve. Ugyan azért szükséges a’ szigorú rendtartást, nem csak atyai intéssel és jó példa adással fentartani, hanem mérsékelni is szives ébresztéssel, kedvezéssel, és annak idejében ártatlan játékokkal és testi mulatságokkal is; hogy igy a’ korai jó rendnek szeretete, a jó szokás az ifiuságban meg gyökerezvén, utóbb széj) erköltsi gyíi- mültsöt hozzon, és igy a jó és szoros rendtartás által is, a’ testi és lelki kifejtés és kiinivelés eszközöltessék. 5- ör. Midőn az igazi religiositás legfőbb tökéllyé az er- költsiségnek, következik, hogy az erköltsi nevelés egy úttal vallásos nevelés legyen, sőt okos értelemben azon alapuljon. Az igazi religiositás tehát, az az a keresztény vallás tisztelete és szeretete, az isteni félelem és érzés, csepegtessen jó korán a fogékony ifin szivébe, és erősitessen meg a’ külső isteni tisztelet gyakorlásával; de jó móddal értesítve a czél, haszon, s a’ dolog méltósága és illendősége felöl, felvigyázással a' foganatra és jó példaadással; hogy kelletlen teherré, mecliamismussá ne váljék. — Legyen a mellett figyelem arra is, hogy a tanuló